Spilan 20 SG

spilan-20-sg

 

Számos növénykultúrában felhasználható felszívódó rovarölő szer, rendkívül hosszú hatástartammal

 

Almában az egygazdás (a vegetációban gazdanövényt nem váltó) levéltetű fajok ellen a védekezést az első telepek megjelenésekor javasolt megkezdeni, és a felszaporodás mértékétől függően célszerű ismételni, 1,25g/10 l víz dózisal. A pajzstetvek elleni védekezés a lárvarajzás és a hímek rajzása idején javasolt, 2,5-4 g/10 l víz dózissal. A cserebogarak elleni védekezést az első imágók megjelenése utánra célszerű időzíteni szintén 2,5-4 g/10 l víz permetlével. Az almamoly ellen szexferomon-csapdás előrejelzés alapján, lárvakeléskor ajánlott védekezni, 2,5-4 g/10 l víz dózissal. Elhúzódó rajzás esetén a kezelést 7-10 nap múlva szükséges megismételni. Aknázómolyok ellen a védekezést a lepkék főrajzása idején javasolt elkezdeni, és a rajzást követően a kis aknák megjelenéséig célszerű megismételni, 4 g/10 l víz dózissal.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 14 nap

Körtében a körte-levélbolha áttelelő nemzedékének tojásaiból kelő fiatal lárvák ellen szükséges irányítani a védekezéseket. Ebből eredően a kezelést nem programszerűen, hanem előrejelzés alapján kell elvégezni. Körte esetében a dózis: 5 g/10 l víz.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 14 nap

Cseresznyében és meggyben cseresznyelégy ellen sárga ragadólapos rajzásmegfigyelésre alapozva, az első legyek megjelenésekor/ az imágórajzás kezdetén célszerű permetezni, 2-3 g/10 l víz dózissal. A levéltetvek ellen a védekezést az első levéltetű telepek megjelenésére ajánlott időzíteni. Ennek időpontja ragadós sárgalappal, vagy sárgatálas csapdákkal állapítható meg, dózisa 1,25 g/10 l víz. A cserebogarak elleni védekezést az első imágók megjelenése utánra célszerű időzíteni. A permetezés dózisa: 2-3 g/10 l víz.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 14 nap

Szilvában a poloskaszagú szilvadarazsak elleni védekezést megfigyelésre alapozva, a szilva virágzása idején, sziromhullás végéig célszerű elvégezni. A szilva virágzása idején, illetve ha a védendő táblán virágzó gyomok, vagy annak környezetében más virágzó kultúra található, a szer 2,5 g/10 l víz dózisban nappali permetezéssel kijuttatva a méhekre nem jelent kockázatot. A levéltetvek elleni első kezelést növényvizsgálat alapján, az első telepek megjelenésekor célszerű elvégezni, majd szükség esetén 7-10 nap múlva megismételni, 1,25 g/10 l víz.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 14 nap

Őszibarackban és nektarinban barackmoly ellen a kezelést a szexferomon-csapdás előrejelzés alapján, a lárvakelés idejére ajánlott időzíteni. Permetezési dózis: 3 g/10 l víz. Az egygazdás (a vegetációban gazdanövényt nem váltó) levéltetű fajok ellen a védekezést az első telepek megjelenésekor javasolt megkezdeni, és a felszaporodás mértékétől függően célszerű ismételni. A zöld őszibarack-levéltetű esetében növényvizsgálat és előrejelzés alapján, tavasszal az áttelelt petékből kelt nemzedék és utódai, a nyárvégi időszakban pedig az ivaros egyedek ellen szükséges védekezni. A levéltetvek elleni permetezéskor 1,25 g/10 l víz dózist alkalmazzunk. A pajzstetvek elleni védekezés, 2-3 g/10 l dózissal, a lárvarajzás és a hímek rajzása idején javasolt. A cserebogarak elleni védekezést az első imágók megjelenése utánra célszerű időzíteni, 2-3 g/10 l víz dózissal.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 14 nap

Kajszibarackban a sodrómolyok és a szilva-levélbolha elleni védekezés szükségességéről a kártevők egyedszámának felmérése alapján lehet dönteni. Sodrómolyok esetében az ültetvényben lévő fiatal lárvanépességet, dózis: 3 g / 10 liter víz. Szilva-levélbolha esetében pedig a telelőhelyről visszatérő és betelepülő levélbolha imágók egyedszámát kell meghatározni. Javasolt a permetlébe nedvesítő szert adagolni. Dózis: 3,75 g/ 10 liter víz.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 14 nap

Szőlőben amarikai szőlőkabóca, molyfajok ellen (tarka szőlőmoly, nyerges szőlőmoly), pajzstetű fajok, szőlő-gyökértetű levéllakó alakja, pettyesszárnyú muslica ellen.
Az amerikai szőlőkabóca esetében előrejelzés alapján a fiatal lárvák ellen kell időzíteni a védekezést. A szőlőmolyok ellen a védekezést szexferomon-csapdás megfigyelés alapján, a tömeges lárvakelés idején kell megkezdeni. A kijuttatás során biztosítani kell a permetnek a lombozat belsejébe történő egyenletes bejutását. A kezelés hatásosságát az időben és szakszerűen elvégzett zöldmunkák (hajtásválogatás, hajtásigazítás, kötözés) jelentősen javítják. Pajzstetvek ellen a lárvarajzás idején kell a kezelést elvégezni. A pettyesszárnyú muslica ellen a védekezést illatcsapdás rajzásmegfigyelés alapján, az imágók megjelenésekor szükséges végrehajtani. Dózis:2,5-3,75 g / 10 liter víz
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 7 nap

Dióban a pajzstetvek elleni védekezés a lárvarajzás, illetve a hímek rajzása idején javasolt. Dióburok-fúrólégy ellen sárga ragadólapos rajzásmegfigyelésre alapozva, az első legyek megjelenésekor/ az imágórajzás kezdetén célszerű permetezni. Levéltetvek (tarka dió-levéltetű, sárga dió-levéltetű) ellen a védekezést az első levéltetű telepek megjelenésére ajánlott időzíteni. Ennek időpontja a lombozat rendszeres vizuális megfigyelésével, valamint ragadós sárgalappal végzett csapdázással állapítható meg. Dióban a kártevők ellen 4 g/10 l víz dózissal permetezzünk.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 30 nap

Kukoricában a kifejlett kukoricabogarak elleni védekezés célja az egyedszám tojásrakás előtti gyérítése a következő évi lárvakártétel mérséklése, valamint a bibeszálak lerágásának, ezáltal a hiányos termékenyülésnek az elkerülése érdekében. A védekezést a tömeges rajzás idejére, lehetőleg a bogarak tojásrakása előtti időre javasolt időzíteni 1,5 g/10 l víz dózissal.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 56 nap

Hajtatott paprikában a levéltetvek elleni kezeléseket az egyedek betelepedésekor ajánlott elkezdeni, és annak intenzitása szerint, 7-14 nap múlva célszerű ismételni. Dózis: 1,3 g/10 l víz. A nyugati virágtripsz ellen a virágzási időszakban, virágvizsgálat és kék fogólapos megfigyelés alapján szükséges a védekezést megkezdeni, és a kezelést 7-14 nap elteltével ajánlott megismételni. A megfelelő hatékonyság érdekében a készítmény kijuttatásához nagy lémennyiség javasolt, 4 g/10 l víz dózissal.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 3 nap

Hajtatott paradicsomban és tojásgyümölcsben üvegházi molytetű ellen a szer csak a kifejlett, mozgó alakkal szemben rendelkezik megfelelő hatással, ezért a védekezéseknél, kombinációs partnerként a rovarok fejlődését szabályozó készítmények alkalmazása szükséges. A kezeléseket a rajzásmegfigyelés alapján célszerű megkezdeni, 2,5 g/10 l víz dózissal.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 7 nap

Hajtatott uborkában és cukkiniben a levéltetvek elleni permetezést a telepek megjelenése előtt javasolt kezdeni, 1,25 g/10 l víz dózissal, és további felszaporodás esetén, 7-14 nap múlva célszerű megismételni.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 3 nap

Salátában az első levéltetű-kolóniák megjelenésének észlelésekor indokolt a védekezés elkezdése, 1,25 g/10 l víz dózissal. A védekezés célja annak megakadályozása, hogy a levéltetvek a salátafejbe is bejussanak. Szükség esetén a védekezést 7-10 nap múlva meg lehet ismételni.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 7 nap

Bimbóskelben a földibolhák és káposztalégy ellen a védekezés kritikus időszaka a palántanevelés vége, illetve a kiültetést követő 1 hónap. A védekezés eredményét számottevően javítja a vetésforgó alkalmazása. Levéltetvek ellen az első kis telepek kialakulásakor érdemes védekezni. Bagolylepke és káposztalepke ellen a tojásból kikelt fiatal lárvák megjelenésekor célszerű védekezni. Hatásos még a repceszár-ormányos bogár ellen is. Bimbóskel esetén a permetlés dózisa: 2,5 g/10 l víz.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 21 nap

Zöldborsóban csipkézőbogár fajok, borsómoly, akácmoly, fésűslábú viráglégy és borsótripsz elleni védekezést a kártevők megjelenésének, betelepedésének és egyedszámának növényvizsgálatra alapozott megfigyelése alapján kell időzíteni. A permetezés a fertőzöttségtől és a rajzás hosszától függően megismételhető. A megfelelő tapadás érdekében a kijuttatás során nedvesítő szer használata szükséges. Dózis: 2 g / 10 liter víz
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 14 nap

Zöldbabban csipkézőbogár fajok, bagolylepkék, fésűslábú viráglégy és dohánytripsz elleni védekezést előrejelzésre (növényvizsgálat, szexferomon-csapdás megfigyelés és tojáscsomó vizsgálat) alapozva célszerű elvégezni. A permetezés a fertőzöttségtől és a rajzás hosszától függően megismételhető. Dózis: 2 g / 10 liter víz
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 14 nap

Fűszernövények szívó- és rágó kártevői ellen a védekezést az első imágók megjelenése után célszerű időzíteni, és szükség esetén 7-10 nap múlva megismételni. Dózis: 2,5 g/10 l víz.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 7 nap

Dísznövényekben szívó- rágó kártevők ellen 0,6-5 g/10 l víz dózissal védekezzünk. A gyapottok-bagolylepke ellen rajzásmegfigyelés alapján a fiatal, kelő lárvákkal szemben 2,5 g/10 liter víz dózisban kell védekezni, és a kezelést szükség szerint, 7 naponként ajánlott megismételni. Az idősebb hernyók ellen a nagyobb, 4 g/ 10 liter dózis alkalmazása javasolt. Nyugati virágtripsz ellen a kezelést kék fogólapos rajzásmegfigyelés és virágvizsgálat alapján, az imágók betelepülésétől javasolt megkezdeni. A permetezéseket a betelepedés ütemének megfelelően, 7 naponta célszerű megismételni 2,5 g/ 10 liter víz dózisban. A kezelés után a fokföldi ibolya (Saintpaulia) és muskátli (Impatiens) sziromlevelein enyhe sárgulásos tünetek alakulhatnak ki. A sörtés- és kéregtetvek többsége az év folyamán nem vált tápnövényt, így a dísznövények, díszfa- és díszcserjefajok esetében a védekezés már az áttelelt petékből kelt nemzedék ellen megkezdődhet, és a megfigyelések alapján a vegetáció során is lehetséges. Nyár közepétől azonban bizonyos sörtéstetű fajoknál nyugvólárvák találhatók a populációban. Ebben az esetben a kezeléseket csak azok aktivizálódása, hímet és ivarosan szaporodó nőstényt szülő alakká fejlődése után javasolt elvégezni 1,5 g / 10 liter víz dózisban. A tápnövényt váltó levéltetvek fő gazdanövényein, tavasszal az áttelelt petékből kelt nemzedék és az esetlegesen túlszaporodó utódai ellen célszerű védekezni. Ősszel viszont a rajzásmegfigyelések alapján, a visszatelepülő ivaros nőstényt szülő és a tojást rakó alak ellen kell irányítani a kezeléseket. A tápnövényváltó fajok nyári gazdanövényein a védekezéseket az egyedek betelepedésekor, a telepek megjelenése előtt ajánlott megkezdeni, és 7-14 naponként a kártételi veszélyhelyzet szerint célszerű ismételni. Az egygazdás fajok esetében a kezeléseket szintén a kolóniák kialakulása előtt, a megfigyelésekre alapozva kell elvégezni 1,5 g/10 liter víz dózisban. A fenyő-gubacstetvek elleni védekezés a tavaszi időszakban az áttelelő lárva ellen lehetséges a gubacsképződés megindulása előtt. A gubacsok üregeiben fejlődő egyedek ugyanis a kezelésekkel szemben védettek. Az őszi védekezések hatékonyságát növeli, hogy ebben az időszakban a lárvák testét a viaszfonalak még nem borítják teljes mértékben, így a károsító a vegyszerrel könnyebben érintkezhet. Mivel az áttelelő egyedek többnyire szorosan a rügyek tövébe, védett helyekre húzódnak, ezért a permetezésekhez nagyobb lémennyiség használata javasolt. A tápnövényváltó fajok esetében a visszatelepülő, illetve a nyári tápnövények levelein élő egyedek ellen is célszerű védekezni 1,5 g/ 10li ter víz dózisban. Az üvegházi és szántóföldi dísznövényeken, valamint a díszfa- és díszcserjefajokon károsító viaszos és teknős pajzstetvek ellen a készítmény 2,5 g/ 10 liter víz dózisban alkalmazható. Az áttelelő egyedek gyérítésére tavasszal, a rajzó, fiatal lárvák ellen pedig az előrejelzés alapján, a nyári időszakban kell védekezni. A folyamatos szaporodás miatt a kezelést célszerű megismételni. Dísznövényeken üvegházi molytetű ellen a szer csak a kifejlett, mozgó alakkal szemben rendelkezik kielégítő hatékonysággal, ezért a védekezéseknél, kombinációs partnerként rovarnövekedést szabályozó készítmények alkalmazása szükséges. A kezeléseket a rajzásmegfigyelés alapján, 2,5 g/ 10 liter víz dózisban javasolt megkezdeni. A levélbolhák esetében a védekezés 5 g/ 10liter víz dózisban a fiatal lárvák ellen irányuljon. Ebből eredően a kezeléseket nem programszerűen, hanem az előrejelzés alapján célszerű elkezdeni. A kabócák elleni védekezés a kifejlett, és a tajtékot nem képző fajoknál a lárvák ellen is lehetséges 5 g/ 10liter víz dózisban. Bár a védekezéseknek elsősorban a lárvák ellen kell irányulniuk, a tajtékos kabócáknál a habos csomók védelme alatt fejlődő egyedeket a készítmény nem éri el. A kezelések szükségességének megítélése és időpontjának megválasztása a megfigyelések alapján történjen. Dísznövényeken a tripszek lárvái és kifejlett egyedei ellen a védekezéseket 2,5 g / 10 liter víz dózisban, növényvizsgálat alapján ajánlott megkezdeni, és szükség esetén 1 alkalommal megismételni. A kezelésekhez nagy lémennyiség javasolt. A csipkéspoloskák ellen rajzásmegfigyelés alapján 5 g / 10 liter víz dózisban javasolt védekezni, a nagyobb méretű növények esetében is ügyelve a lombkorona felsőbb szintjeinek megfelelő fedettségére. A védekezés szükség szerint 1 alkalommal megismételhető. Levél-, varró- és szövődarazsak ellen a kezelések rajzásmegfigyelés szerint, a kelő és a fiatal lárvákra irányuljanak 4 g / 10 liter víz dózisban. Az idősebb, illetve a szövődarazsak esetében a sűrű szövedék alatt táplálkozó lárvákkal szemben a hatékonyság azonban nem kielégítő. A gyümölcsdarazsak ellen a készítmény kijuttatását a rajzásmegfigyelések alapján, szintén a kelő, illetve a fiatal lárvák ellen célszerű időzíteni, mielőtt azok a növény mélyebb szöveteibe rágnának. Elhúzódó rajzás esetén a kezelések ismételése 7-10 naponként szükséges 4 g / 10liter víz  dózisban. Molykártevők ellen a védekezéseket az előrejelzések szerint, a lárvakelés kezdetén célszerű megkezdeni 4 g/ 10 liter víz dózisban. Amennyiben a rajzás elhúzódó, a kezelést 7-10 nap múlva ajánlott megismételni. Aknázómolyok ellen a permetezést a lepkék főrajzása idején ajánlott elkezdeni, és azt követően a kis aknák megjelenéséig célszerű megismételni 4 g / 10 liter víz dózisban. Aknázólegyek ellen a kezelést a rajzásmegfigyelésre alapozva, a legyek megjelenésekor szükséges elvégezni 2 g / 10 liter víz dózisban. Elhúzódó rajzáskor a védekezést 10-14 naponként ajánlott megismételni. A levélbogarak elleni védekezésben a készítményt a lárvák tömeges kelésének kezdetén, illetve a fiatal egyedek ellen javasolt kijuttatni 0,6-1 g/ 10 liter víz. Nagyobb egyedszám és vegyes fejlődési állapotú lárvanépesség esetén a nagyobb, 1 g / 10 liter víz dózis alkalmazása javasolt. A kijuttatás során a lémennyiséget a védendő felület nagyságától és az alkalmazott növényvédelmi gép típusától függően kell megválasztani, amely a hatékony koncentráció megtartásával (különösen hajtatásban és dísznövények, díszfák és díszcserjék esetében) – a megfelelő fedettség és a megfolyás elkerülésének biztosítása mellett – a javasolt értékektől eltérő is lehet. A dísznövény, díszfa és díszcserje fajokon az előzetes fitotoxicitási vizsgálatok elvégzése ajánlott.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: nincs korlátozás

Erdészeti kultúrákban szívó- és rágó kártevők elleni védekezést az első imágók vagy az első levéltetű telepek megjelenése után célszerű időzíteni, 2-3 g/10 l víz dózis mellett. A készítmény légi úton is kijuttatható.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: nincs korlátozás

 

Hatóanyag: 

200g/kg acetamiprid

Formuláció: 

vízoldható granulátum (SG)

Kiszerelés:

4 g

Forgalmazási kategória:

III.

A III. forgalmi kategóriába sorolt növényvédő szer vásárlása és saját célú felhasználása szakképesítéshez, engedélyhez nem kötött. (43/2010 (IV.23) FVM rendelet)

 

 

 

Használat előtt feltétlenül olvassa el a termék címkéjét is!

Milyen károsítókra használatos:

Őszibarack

Barackmoly
Cserebogarak
Keleti gyümölcsmoly
Pajzstetvek
Levéltetvek

Cseresznye

Cserebogarak
Cseresznyelegyek
Levéltetvek

Meggy

Cserebogarak
Levéltetvek
Cseresznyelegyek

Nektarin

Cserebogarak
Keleti gyümölcsmoly
Barackmoly
Pajzstetvek
Levéltetvek

Bimbóskel

Földibolhák
Levéltetvek
Káposztalégy
Repceszár-ormányos
Káposztalepke
Káposzta-bagolylepke

Cukkini

Levéltetvek

Dió

Pajzstetvek
Dióburok fúrólégy
Levéltetvek

Padlizsán

Üvegházi molytetű

Paradicsom

Üvegházi molytetű

Fűszernövények

Levéltetvek
Tripszek
Közönséges takácsatka
Lombrágó hernyók
Poloskák
Aknázólegyek

Szilva

Levéltetvek
Szilvadarazsak

Rózsa

Levéltetvek
Pajzstetvek
Üvegházi molytetű
Lombrágó hernyók
Levéltetvek
Amerikai lepkekabóca
Tripszek

Alma

Pajzstetvek
Almamoly almában
Levéltetvek
Cserebogarak almában
Almalevél-aknázómoly

Paprika

Levéltetvek
Nyugati virágtripsz

Uborka

Levéltetvek

Kajszibarack

Sodrómolyok
Szilvalevélbolha

Dísznövények

Pajzstetvek
Üvegházi molytetű
Lombrágó hernyók
Levéltetvek
Gyümölcsdarazsak
Amerikai lepkekabóca
Aknázólegyek
Sörtés- és kéregtetvek
Fenyő-gubacstetvek
Csipkéspoloskák
Levél-, varró-, szövődarazsak
Molykártevők
Aknázómolyok
Tripszek

Díszfák

Pajzstetvek
Üvegházi molytetű
Lombrágó hernyók
Levéltetvek
Gyümölcsdarazsak
Amerikai lepkekabóca
Aknázólegyek
Sörtés- és kéregtetvek
Fenyő-gubacstetvek
Csipkéspoloskák
Levél-, varró-, szövődarazsak
Molykártevők
Aknázómolyok
Tripszek

Szegfű

Üvegházi molytetű
Lombrágó hernyók
Levéltetvek
Szegfű tripsz

Gerbera

Üvegházi molytetű
Levéltetvek
Tripszek
Gerbera aknázólégy

Leander

Üvegházi molytetű
Levéltetvek
Amerikai lepkekabóca
Tripszek

Vitorlavirág

Üvegházi molytetű
Tripszek

Muskátli

Üvegházi molytetű
Szívó- és rágókártevők
Levéltetvek
Tripszek

Fejes saláta

Levéltetvek

Saláta félék

Levéltetvek

Körte

Körtelevélbolha

Szőlő

Szőlőmolyok
Tarka szőlőmoly
Nyerges szőlőmoly
Pajzstetvek
Szőlő-gyökértetű
Amerikai szőlőkabóca
Pettyesszárnyú muslica

Csemegekukorica

Kukoricabogár

Borsó

Borsómoly
Borsótripsz
Csipkéző barkók
Akácmoly
Fésűslábú viráglégy

Bab

Bagolylepkék hernyói

Zöldbab

Borsótripsz
Csipkéző barkók
Fésűslábú viráglégy

Erdészeti kultúrák

Szívó és rágó kártevők

Örökzöldek

Szívó és rágó kártevők
Fenyő-gubacstetvek
Boróka-tarkadíszbogár (Ovalisia festiva)
Borókapajzstetű (Carulaspis juniperi)
Selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis)

Tuja

Szívó és rágó kártevők
Boróka-tarkadíszbogár (Ovalisia festiva)
Tuja-teknőspajzstetű (Parthenolecanium fletcheri)
Tujafúró aranymoly (Argyresthia thiuella)

Ciklámen

Tripszek

Korallvirág

Tripszek

Kerti kalendárium

Szeptemberi teendők kiskertünkben

Az ősz első hónapjában még élvezhetjük az utolsó napsugarakat, nagy sétákat tehetünk a sárguló lombú parkokban, és csodálhatjuk kertünkben még nyíló virágokat is.

Októberi teendők kisketünkben

Hidegebbre fordunak a napok, igyekezzünk elvégezni az utolsó tennivalókat is a fagyok beköszönte előtt.