Almamoly almában

Almamoly almában

Az almamoly egy 9-12 mm lepke. Szárnyai szürkés-barnák, harántcsíkoltak és tetőszerűen helyezkednek el. A kifejlett hernyók 15-16 mm hosszúak, vöröses színűek.

A legjelentősebb almakártevő, de az összes almástermésűben és a dióban is előfordul, ettől lesz kukacos az gyümölcs. Hazánkban évente általában 2 nemzedéke fejlődhet ki, a következő időszakokban: április-május, július. A hernyók kelése a rajzás kezdete után három héttel kezdődik. 

 

Almamoly kártétele

A tojásból kelő lárva szinte azonnal a termésbe rág, melyek táplálkozásának hatására, fejlődése során a termés akár jelentős része is kárba veszhet. A gyümölcsbe rágó hernyók rendszerint a magházig hatoló járatot készítenek és a gyümölcsök magjait fogyasztják. A megtámadott gyümölcs a fejlődésben megáll, lehull. A termésekben és sokszor felületükön is megtalálható a lárvák ürüléke és rágcsáléka, valamint a sebzések később utat nyitnak kórokozók, másodlagos fertőzések, leggyakrabban a monília megtelepedésének is. 

Leggyakrabban a csészelevelek irányából furakodnak a gyümölcsbe a lárvák, amit egy-egy apró lyuk és ürülék nyomok jeleznek. A magházzal és a terméssel táplálkoznak, amitől a gyümölcs fejlődése leáll és le is hullhat a fáról. Az almamoly első nemzedékével fertőzött termések lehullnak, míg a második nemzedék fertőzése után a gyümölcsök már beérnek. A hernyók által okozott sérülések utat engednek más betegségek terjedésének, mint pl. a monília.

 

Védekezés/Megelőzés

Az eredményes kémiai védelem alapja a szexferomon csapdákkal történő rajzásmegfigyelés. Pár naponta érdemes feljegyezni, hogy hány kártevő található a csapdában, amikor pedig számuk eléri vagy meghaladja az 5 db lepkét hetente, akkor már ajánlott kémiailag védekezni. A készítmények közül jó eredményt érhetünk el a kontakt hatóanyagot tartalmazó Full 5 CS-vel 3 ml/ 10 liter víz dózisban történő alkalmazásával, valamint a felszívódó készítménnyel egyaránt. Június elejétől szeptember közepéig kiskerti körülmények között, a fák törzsére helyezett hernyófogó övvel  egyaránt gyéríthető a lárvák egyedszáma.

A hernyó a kéregrepedésekben, esetleg a talajban, vagy fűcsomók közt telel, így gyéríthetjük az áttelelő egyedek számát, ha alapos kéregtisztogatást végzünk, illetve eltávolíthatjuk a lehullott leveleket, terméseket. Rovarölő szerrel rajzásmegfigyelésre alapozva, tömeges lárvakelés idején permetezzünk. Permetezésnél figyeljünk arra hogy a permetléből jusson a gyümölcsök felületére is.

Kultúra:

Alma

Megoldás bio kertészek részére:

Megoldások kiskerti felhasználóknak:

Kerti kalendárium

Márciusi teendők kiskertünkben

A tavasz első hónapjában érdemes előkészítenünk zöldségeskertünk talaját, amelybe a hónap végén a korai zöldségeket vethetjük el.

Áprilisi teendők kiskertünkben

A tavasz második hónapja, ekkor már nem annyira szeszélyes az időjárás, persze rejthet meglepetéseket. Ekkor kap igazán erőre a természet és hoz a kertünkbe életet és ezzel megannyi feladatot.