Kárkép
A fehérlepkék családjába tartozik, nappali életmódot folytató lepke. A lepke petéit kora tavasszal jellemzően káposztafélék leveleire rakja. A kikelő hernyók kékeszöldek fekete pontokkal, hátukon és oldalaikon sárga hosszcsíkokkal. A petéből kikelt kis hernyók a tápnövény levelének fonákát csoportosan hámozgatják, idővel szétszélednek és szabálytalanul megrágágják a leveleket, tarrágást is okozhatnak.
Megelőzés / Védekezés
Tömeges megjelenésekor súlyos károkat idézhet elő.Fontos, tehát hogy a rovarölőszeres permetezéssel a fiatal hernyók ellen védekezzünk. Ezenkívül megelőzhető megjelenésük, ha ügyelünk az ágyások gyomtalanítására.
Előrejelzésre alapozott vegyszeres védekezés lehetőleg a hernyók csoportos rágásának idején. Fokozhatjuk a permetezőszer tapadását és hatását, ha keverünk a permetlébe Eco-Filmet!
Kép forrása: Agrofórum
Kultúra:
Bimbóskel
A nyári hónapokban gyönyörködhetünk az eddigi kemény munkánk eredményében, hiszen mind a virágoskertben, mind a balkonládákban hálásan virágoznak dísznövényeink.
A nyár talán legmelegebb napjai következnek, amikor is folytatódhat a betakarítás, majd a befőzés vagy fagyasztás, a raktározás télre.