Több tápnövényű faj, azonban kártételét elsősorban növényházban termesztett kultúrákon végzi. A növényházi körülmények miatt folyamatosan szaporodik. A kifejlett rovarok is nagyon aprók, 1-2 mm-esek, így rájuk jellemző kártételükről ismerhetők fel vagy nagyító alatt.
Kárkép
A leveleket, terméseket, virágokat szívogatják, amelyeken ennek nyomán először kisebb ezüstös foltok jelennek meg majd az egész felület fehéres-ezüstös lesz illetve a termés és a levél torzul, hegesedés nyoma lesz megfigyelhető rajtuk. Másodlagos kártételként vírusbetegségekkel fertőzheti meg a növényeket.
Tripszek kártétele a paprika levelén
Védekezés/Megelőzés
A vegyszeres védekezést rajzásmegfigyelésre alapozva, a betelepedés, felszaporodás kezdetén kell elkezdeni.
Fokozhatjuk a permetezőszer tapadását és hatását, ha keverünk a permetlébe Eco-Filmet!
Képek forrása: Agrofórum
Kultúra:
Paprika
Az őszi időszak végén, a lombozat lehullásával a gyümölcsfák téli mélynyugalomba vonulnak, azonban bőven vannak ekkor is olyan ápolási munkák, amelyek elvégzéséről gondoskodnunk kell.
Még mindig tart a tél, így folytatódhatnak a téli tennivalók a kertben, de az is hasznos, ha egy bögre forró csoki mellett, akár a kandalló előtt gondoljuk át a jövő évi terveinket.