Afrikai eredetű kártevő, hazánkban a 2000-es évek óta terjeszkedik, komoly kártételére elsősorban Budapest és a Balaton környékén számíthatunk. Évente két nemzedéke fejlődik, minden lárvastádium és a kifejlett egyed szipókájával növényi nedveket szívogat. Szélsőségesen polifág faj, többszáz tápnövénye ismert. Csemegekukoricán a szívogatás hatására a cső torzul, a szívogatott kukoricaszemeken jellegzetes, csillag alakú rajzolat figyelhető meg, a károsított szemek összeesnek, a cukortartalom csökken. A károsított csöveken másodlagos károsítók, például fuzáriumos fertőzés is felléphet
Védekezés/Megelőzés
Vegyszeres védekezés az imágók betelepülésének vagy a nimfák tömeges kelésének idején kontakt vagy felszívódó rovarölőszerekkel lehetséges. Mivel a zöld vándorpoloska nimfái kevésbé mozgékonyak, ezért a kártétel általában már egy védekezéssel megelőzhető. Fontos a kertünk mezsgyéjének rendben tartása, mivel a poloskák gyakran a kertünket övező gyomos-cserjés, gondozatlan területekről települnek át növényeinkre.
Csemegekukorica
Még mindig tart a tél, így folytatódhatnak a téli tennivalók a kertben, de az is hasznos, ha egy bögre forró csoki mellett, akár a kandalló előtt gondoljuk át a jövő évi terveinket.
Igazán különleges látványt nyújt az ebben az időszakban virágzó varázsmogyoró, de kedvező időjárás esetén a kora tavaszi hagymások virágaiban is gyönyörködhetünk.