Alma varasodás

Alma varasodás

Az almatermésűeken kialakuló legjelentősebb gombás betegség, ami minőségromlást, sőt terméscsökkenést okoz. A lehullot növényi maradványokban, rügypikkelyekben telel és tavasszal a nedvesebb, párás időjárás hatására fertőz. A lisztharmat mellett rendszeresen és általánosan előforduló betegség még a varasodás is az almafákon. Esős évjáratban jelentős problémát okoz, de száraz évjáratban is szükséges az ellene való védekezés.

 

Alma varasodás tünetei

A varasodás jelenlétét a levélen kezdetben 5–10 mm átmérőjű kerek, halványzöld, a levél színe felé kidomborodó foltok mutatják, mely foltokon idővel barnulnak. A foltokon bársonyos gyep jelenik meg, végül pedig a folt elhal és szürkésbarna színű lesz. A fejlődő gyümölcsök először apró, majd a gyümölcs gyarapodásával fokozatosan növekvő, 5–10 mm átmérőjű, sötétbarna gyep alakul ki. A termésfoltok később elparásodnak, varasak lesznek, a gyümölcs egyenetlen felületűvé és féloldalassá válik, valamint enyhén berepedezik.

A betegség a leveleket, a virágokat és a terméseket is megtámadja. Tünetei a levelek mindkét oldalán megjelenő szürkés, feketés foltok. A levelek eltorzulnak és súlyos fertőzés esetén lehullnak. A gyümölcsön száraz foltokat okoz, amik idővel megnőnek, barna színűvé válnak és berepedeznek. A gyümölcs torzul és le is hullhat súlyos fertőzés következtében.

 

Alma varasodás elleni megelőzés és védekezés

A megelőzés nemcsak a kémiai védekezésen alapul, hanem a beteg és következő évi fertőzést elindító lomb összegyűjtésén és megsemmisítésén, valamint az őszi és téli lemosó permetezésen egyaránt. A levelek kihajtásától a virágzásig érdemes legalább két-három alkalommal kémiai védekezést folytatni. Az intenzív hajtásnövekedés időszakában felszívódó (pl. Fontelis 20 SC-vel 8-10 ml /10 l víz dózisban) és kontakt (réz, metiram) szerek kombinált kijuttatása indokolt. A tünetek megjelenésekor a heti gyakorisággal végzett kezeléssekkel érhetünk el javulást. 

A megelőzésre kell nagy gondot fordítanunk. A gomba az elhalt növényi maradványokban telel, így azokat távolítsuk el és semmisítsük meg, alakítsunk ki szellős lombkoronát a helyes metszéssel, illetve a tavaszi és téli lemosó permetezéssel is tehetünk a kialakulása ellen. A harmonikus tápanyagellátással ellenállóvá tehetjük fáinkat a fertőzésekkel szemben.

 

Almavarsodás kezdődő tünetei levélen

Az alma elhalása: az almavarosodás tünetei a levélen. Hogyan előzzük meg? Mi a teendő? Kórkép, valamint védekezési és megelőzési tippek.Az almavarasodás kezdeti tünetei az almafa levelén: hogyan előzzük meg? Mi a teendő?

Almavarsodás termésen

Az almavarasodás kezdeti tünetei a termésen: kórkép, valamint védekezési és megelőzési tippek.

Kultúra:

Alma, Körte

Megoldás bio kertészek részére:

Megoldások kiskerti felhasználóknak:

Kerti kalendárium

Márciusi teendők kiskertünkben

A tavasz első hónapjában érdemes előkészítenünk zöldségeskertünk talaját, amelybe a hónap végén a korai zöldségeket vethetjük el.

Áprilisi teendők kiskertünkben

A tavasz második hónapja, ekkor már nem annyira szeszélyes az időjárás, persze rejthet meglepetéseket. Ekkor kap igazán erőre a természet és hoz a kertünkbe életet és ezzel megannyi feladatot.