Poloskák elleni védekezés kiskerti körülmények között

Poloskák elleni védekezés kiskerti körülmények között

A nyár végével, ősz közeledtével sajnos a nem kívánatos poloskák száma is fokozatosan növekedésnek indul kertjeinkben. Nemcsak házainkba való behúzódásuk, bűzös szaguk és jelenlétük, hanem zöldségnövényeinken okozott kártételük is a nem kívánatos tulajdonságaik között sorolható fel.

Bizonyára már az idei évben is sokan találkoztak poloskákkal kiskertjükben. Az utóbbi időben sajnos a hazánkban is megjelent két új poloska faj miatt, terméseink védelme érdekében, kerti körülmények között egyaránt kiemelten fontos feladat lett az ellenük való védekezés.

 

Milyen poloskafajok is károsítanak termesztett növényeinken?

Elsőként, mintegy két évtizede költözött be hazánkba a zöld vándorpoloska, mely kifejlett alakja egy élénkzöld színű, kb. 1 cm-es nagyságú rovar. Zöld pajzsának tövén három apró fehér folt, tövi részén pedig kétoldalt egy-egy fekete pont látható. Öt lárvastádiuma van, mely lárvák minden vedlés alkalmával egyre nagyobb méretűek lesznek, ezzel párhuzamosan pedig fekete testükön a zöld és piros mintázat száma egyaránt növekszik. Hazánkban általában két nemzedéke fejlődik, az első tömeges rajzása június közepén, a másodiké augusztus-szeptemberben tapasztalható.
Az ázsiai márványos poloska kb. egy évtizede van jelen hazánkban. A kifejlett alakja 1,5 cm nagyságú, hátoldalán szürkésbarna alapszínezetű, rajta pedig szabálytalan fekete pontozottság un. márványos mintázottság is látható. A kártevőn megfigyelhető továbbá 5-5 db sárgásfehér folt is. Az őshonos poloskafajok közül legnagyobb mértékben a bencepoloskára hasonlít, de a bencepoloska hasi oldalán egy tüskeszerű nyúlván húzódik, mely az ázsiai márványos poloska esetében hiányzik. A lárvák szintén több stádium után fejlődnek imágóvá, így kezdetben vöröses színezetű testükön fekete csíkok láthatók, még később fokozatosan jellegzetes mintázottságuk  is kialakul. Évente két nemzedéke tud fejlődni, melyből a tömeges tojásrakás május közepén, majd pedig augusztus közepén figyelhető meg.

zöld vándorpoloska és ázsiai márványos poloska

Milyen károkat okozhatnak a poloskák?

Mindkét poloskafaj polifágnak tekinthető, vagyis számos termesztett növény tartozik kedvelt táplálékaik közé. A paradicsomon és a paprikán szembetűnő kártételt okoznak, de zöldbabon, kukoricán, káposztaféléken, almán, körtén, őszibarackon, bodzán egyaránt gyakori fajnak tekinthetők. A poloskák a növények föld feletti részein szívogatnak, melyből leglátványosabb és legjelentősebb kártételt a terméseken tudnak okozni. A paprikán és a paradicsomon szívogatásuk helyén a termés felülete kívülről kivilágosodik, mely a húsában is látható. Táplálkozása során akár a termések deformáció is bekövetkezhet, de akár jelenlétével, vagyis bűzével is szennyezhet, mellyel főként a borszőlő termesztése esetében okoz súlyos gondokat. 

vándorpoloska lárva és kártétele

 

Hogyan védekezzünk ellenük?

A poloskák szabad szemmel is jól láthat kártevőknek számítanak a kertekben, így kiskerti körülmények között összegyűjtésükkel és megsemmisítésükkel is mérsékelhető egyedszámuk. Emellett a növények hálóval való takarása, a kártevők fizikai távoltartásával egyaránt megóvhatók termesztett zöldségnövényeink a kártételtől. A kémiai védekezés hatékony ellenük, viszont betelepülésük folyamatosnak tekinthető az őszi időszak közeledtével, így érdemes nemcsak a kémiai védekezésre, hanem összegyűjtésükre is hagyatkozni. A rovarölő szerek közül a kontakt hatással rendelkező piretroidok, pl. a Full 5 CS, K1, de a felszívódó Spilan 20 SG is jó hatásfokkal alkalmazható ellenük. A készítmények felhasználhatóságát az adott kultúrában minden esetben ellenőrizzük, csak az engedélyokiratban szereplő leírás szerint jutassuk ki. A permetezés elvégzésének időpontját mindenképp jegyezzük fel, hiszen a készítmény élelmezés-egészségügyi várakozási idejének le kell telnie még a betakarítás elvégzése előtt! 

Kerti kalendárium

Októberi teendők kisketünkben

Hidegebbre fordunak a napok, igyekezzünk elvégezni az utolsó tennivalókat is a fagyok beköszönte előtt.

Novemberi teendők kiskertünkben

Még gyönyörködhetünk virágoskertünk csodáiban: krizantém, díszkáposzta, örökzöldjeink. A folyamatos lombhullással akad egy kis dolgunk, az elhalt ágak levágása és levelek összetakarítása után a rezes lemosó permetezéssel is számolnunk kell. Ebben a hónapban odafigyelhetünk a karbantartási és tárolási munkálatokra.