Hívatlan téli vendégek a kertben: pár gondolat a vadkártételről

A „tettes” minden esetben valamilyen emlősállat, ami a téli táplálékszegény időszakban élelemforrás után kutatva betévedt a kertbe, és ott sok esetben komoly, akár a növény pusztulásával járó kártételt okozott. A kertészeti fórumokon is egyre gyakrabban felmerülő panasz a vadkár, tekintsük át röviden a legfontosabb fajokat és a védekezés lehetőségeit!

A vadak és az ember kapcsolata

Magyarország természetes zárótársulása a mérsékelt égövi lombos erdő, illetve az Alföld egyes területein az erdős puszta, azaz amennyiben egy területet mindenféle emberi beavatkozás nélkül magára hagynánk, néhány évtizeden belül természetes úton beerdősülne. Az EU többi tagállamához hasonlóan az erdőterületek mérete Magyarországon is folyamatosan növekszik, arányuk az1920-as 11%-ról napjainkra 20% fölé emelkedett, habár a hazai erdők jelentős részét továbbra is két idegenhonos fafaj, a fehér akác és a feketefenyő állományai adják. Nagyobb erdőterületen értelemszerűen több vad tud osztozni, ezen felül a hazai vadgazdálkodás is gyökeresen megváltozott a rendszerváltást követően: az erdész szakma többségi véleménye szerint jelenleg több vad él erdeinkben, mint amit azok természetes úton fent tudnának tartani. Ehhez adódik még hozzá, hogy az aprófalvas és városoktól távolabb eső vidéki településeken egyre nagyobb a parlagon hagyott, és így elvadult kertek aránya, ami tovább növeli annak a valószínűségét, hogy a nagyvadak a téli időszakban a szomszédos, de művelt kertekbe is behatoljanak. Mivel a vad nemzeti kincs, elejtésére csak az adott területen illetékes vadásztársaság, vagy belterületen az önkormányzat által megbízott személy jogosult! A kertész legfőbb teendője tehát: megelőzni a kártételt!

A leggyakoribb kertben is károsító vadfajok

Erdő széli kertekben leggyakoribb a különböző szarvasfajok (Cervus cervus, Dama dama) és az őz (Capreolus capreolus) kártétele: az állatok télen a cserjék és a gyümölcstermő fák hajtásvégeit és virágrügyeit lerágják, a fiatal facsemetékről a tápanyagokban gazdag kérget gyakran a talaj felszínéig lehántják és elfogyasztják. A károsított csemete már sosem lesz teljes értékű: a sebzésen - ha később össze is forr - már különböző kórokozók hatolhattak be a fa belsejébe, és a megrágott háncsszövet tápanyagszállító képessége is messze elmarad az egészségesétől. A megelőzés a kert masszív és magas kerítéssel való lekerítésével (a szarvas kifejezetten nagyot tud ugrani), vagy pedig a fák törzsének már az ültetéssel egy időben valamilyen védőeszközzel (PVC-cső, műanyag drótháló) történő beborításával lehetséges. Nyíltabb területeken a mezei és üregi nyúl (Lepus europaeus és Oryctolagus cuniculus) kártételével számolhatunk: a nyulak is a fák tápdús nedveket tartalmazó kérgét hántják le. Védekezés itt is sűrű szövésű drótkerítéssel, illetve a fák egyéni védelemmel való ellátásával lehetséges. Vegyük azonban figyelembe, hogy az mezei nyúl a házi nyúlnál jóval nagyobb testű, és gyakran a hótakaró megfagyott felszínén is képes két lábra ágaskodva táplálkozni, így a védőeszköz érjen a lehető legmagasabbra, és a vadkárveszélyes kertekben célszerű a gyümölcsfák alsó vázágait is egy kicsit magasabban nevelni.

A mindenevő vaddisznó finom falatok reményében túrja fel a pázsitot és az ágyásokat. Kizárása csak masszív, erős kerítéssel lehetséges. A vaddisznók kertbe „csalogatásának” megelőzése érdekében a szemetesedényeket jól zárjuk el, mert kiváló szaglásuknak köszönhetően már messziről szagot foghatnak, és az urbanizált vaddisznók számára az ember közelsége a táplálékforrás közelségét is jelzi.
A fizikai védelmen (kerítés és a növények egyéni védőeszközei) felül kereskedelemben kaphatók különböző elveken (szag, ultrahang) működő vadriasztó szerkezetek is. Hátrányuk gyakran borsos áruk mellett, hogy idővel a vadak megszokják jelenlétüket, és működésük esetén is behatolhatnak a kertbe.

Egy kis kivétel

Bár nem tartozik a nagyvadak közé, de itt érdemes megemlíteni egy másik kertekben gyakran károsító emlősfajt, a mezei pockot (Microtus arvalis) is. Kis termetű, Magyarországon őshonos rágcsáló, mely rendkívüli szaporodóképessége folytán bizonyos években tömeges felszaporodást, azaz gradációt tud produkálni az agrárterületeken. Szélsőségesen polifág, a nyári időszakban bármilyen kerti vagy szántóföldi növényt elfogyaszt, télen elsősorban a mulccsal takart fiatal fák gyökérnyakát körberágva a csemeték pusztulását okozza. Fészekaljait (évente akár 10 alkalommal is) a talajba ásott kamrarendszerben neveli. Védekezés megelőző jelleggel a talaj rendszeres mozgatásával lehetséges, aminek következtében a pocok járatai összeomlanak. Segíthet, ha területükön ragadozó madarak számára kedvező T alakú ülőfákat helyezünk ki. Hazánkban tömeges gradáció esetére a gázosodó cinkfoszfid hatóanyagnak van eseti engedélye a mezei pocok ellen, ennek alkalmazása azonban - mivel a hatóanyag más gerincesekre is veszélyes - csak a gyártó által kiadott utasítások szigorú és következetes betartásával lehetséges!