Szeptemberi teendők kiskertünkben

Az ősz első hónapjában még élvezhetjük az utolsó napsugarakat, nagy sétákat tehetünk a sárguló lombú parkokban, és csodálhatjuk kertünkben még nyíló virágokat is.



Szeptemberi teendők kiskertünkben

SZEPTEMBERI MUNKÁLATOK KONYHAKERTÜNKBEN


Betakarítás
Az ősz első hónapjában folytatódhat a paprika és a paradicsom betakarítása, ha az időjárás még engedi és kezdődhet a káposzta karfiol és a brokkoli szedése is.
A káposztafélék széles körben termesztett növények, amiben nagy szerepet játszik viszonylag egyszerű termesztésmódjuk, ami az ókor után a háborús időszakokban újra közkedvelt növényévé tette. Mérsékelt övi időjáráshoz jól alkalmazkodott, és viszonylag igénytelen növény. Ebből adódóan az étkeztetésben is jelentős szerepet játszott és játszik ma is, sőt a konzerválás is a káposzta savanyításához köthetően indult el.


Másodvetemény
A másodvetésű spenótot, salátát ritkítsuk, ültethetünk dughagymát és fokhagymát is. Veteményes kertünkben ne hagyjuk a fertőzött növényi részeket, terméseket a töveken vagy a sorok közt, forgassuk mélyen a földbe vagy égessük el azokat.


Fűszernövények
Fűszernövényeinket még szüretelhetjük, tartósíthatjuk télre. Száríthatjuk, illóolajat készíthetünk belőlük vagy fűszerezhetünk egy-egy ággal egy üveg olajat, amivel ételeinknek is változatosabb ízt adhatunk, felhasználásukig pedig konyhánk díszei is lehetnek. A nem télálló fűszernövényeket, mint a bazsalikom, a rozmaring, cserépbe ültetve lakásunkban átteleltethetünk. Konyhaablakba téve, így télen is tudunk friss fűszereket felhasználni. A kiürített ágyásokat fertőtlenítéssel, komposztálással készítsük elő a következő évre.

Szeptemberi teendőink kiskertünkben: mit tehetünk fűszernövényeinkkel? Hasznos tippek az oldalon!

SZEPTEMBERI TENNIVALÓK VIRÁGOSKERTÜNKBEN


Az évelő dézsás növényeket az első éjszakai fagyok előtt téli helyükre kell tenni. Az igazán érzékeny, trópusi növényeket szobahőmérsékleten teleltessük, ilyen például a banán. A többi kevésbé érzékeny növényt világos pincében, télikertben tarthatjuk a téli időszakban. Törekedjünk arra, hogy minél rövidebb legyen a teleltetési idő, annak érdekében, hogy a kártevők, betegségek ne tudjanak elszaporodni növényeinken. Nagyon fontos dézsás növényeink szempontjából a megfelelő vízmennyiség, hiszen a túl kevés és a túl sok is nagy károkat tehet bennük ebben a kritikus időszakban. Újonnan beszerzett, tavasszal virágzó hagymás növényeinket a fagyok beálltáig tegyük helyükre. Az elnyílt egynyári virágok helyére télálló növényeket érdemes tenni, mint az árvácska, a százszorszép vagy a díszkáposzta.

Szeptemberi teendőink kiskertünkben: válogatott növények, örökzöldek ápolása. Hasznos információk az oldalon!Örökzöldeket, fenyőféléket és rózsákat ebben az időszakban telepíthetünk sikeresen, illetve a gyümölcsfák helyét komposzttal vagy trágyázással készítsük elő a késő őszi telepítésre. Szőlőskertünkben a szüret idején végezzünk mechanikai védekezést. A lehulló leveleket és a fertőzött növényi részeket távolítsuk el. A darazsak ellen tüllhálóval tekerjük be a fürtöket, míg azok megérnek vagy az egyéb fertőzések megelőzése és a hosszabb tárolás érdekében szüreteljük, le amint lehet. Ilyenkor metsszük meg a nyáron virágzó bokrokat.
 

 

KORA ŐSZI GYEPÁPOLÁS


Gyepünk lazítása fontos a nyári öntözések miatt, ami után a kopasz foltokat újravethetjük. Új telepítésre is ez a kevésbé meleg idő a legkedvezőbb időszak. A már meglévő gyepünket szeptember végén nyírjuk utoljára és foszfor és magas kálium tartalmú műtrágyákkal készítsük fel a télre.


Kerti kalendárium

Áprilisi teendők kiskertünkben

A tavasz második hónapja, ekkor már nem annyira szeszélyes az időjárás, persze rejthet meglepetéseket. Ekkor kap igazán erőre a természet és hoz a kertünkbe életet és ezzel megannyi feladatot.

Májusi teendők kiskertünkben

Ebben a szép tavaszi hónapban csodálatos látványt nyújthat felvirágoztatott kertünk, erkélyünk, de a tennivalóktól se feledkezzünk el.