Tafrina

Tafrina

A tafrinás betegség elleni védekezés az őszibarack növényvédelmének egyik legfontosabb részét képezni. A tünetek valamennyi növényi részen megjelenhetnek, súlyos károkat főként hűvös és csapadékos tavasz esetében okoz. 

Őszibarack tafrina tünete

A levélen sárgás, lilás-piros foltok jelennek meg. A levelek megnagyobbodnak, ráncosak, fodrosak és deformáltak lesznek, rajtuk finom fehér bevonat képződik. A levélnyélen csakugyan dudorok és megvastagodás figyelhető meg. A betegség hatására a hajtások megvastagodnak, sárgászöld, majd később sárgásbarna színezetűek lesznek, a betegség hatására meggörbülnek. A megtámadott gyümölcsökön kisebb vagy nagyobb, a héj színénél világosabb foltok képződnek, mely beteg részek szőrözöttsége hiányzik. A betegség hatására a súlyosan fertőzött termések lehullnak, a kevésbé fertőzöttek pedig a fán maradnak.

 

Őszibarack tafrina elleni védekezés

A védekezés alapját a fertőzött hajtások eltávolítása és a lemosó permetezések elvégzése adja. A megelőző védekezést március végén, a levelek egérfüles állapotában érdemes elvégezni, majd május elejéig rendszeresen folytatni (pl. tebukonazol), ezután ugyanis a kórokozó fertőzésének kedvező hűvös körülmények már nem teljesülnek. 
 

 

Kép forrása: Agrofórum

 

Kultúra:

Őszibarack

Megoldás bio kertészek részére:

Megoldások kiskerti felhasználóknak:

Kerti kalendárium

Márciusi teendők kiskertünkben

A tavasz első hónapjában érdemes előkészítenünk zöldségeskertünk talaját, amelybe a hónap végén a korai zöldségeket vethetjük el.

Áprilisi teendők kiskertünkben

A tavasz második hónapja, ekkor már nem annyira szeszélyes az időjárás, persze rejthet meglepetéseket. Ekkor kap igazán erőre a természet és hoz a kertünkbe életet és ezzel megannyi feladatot.