Farontó lepkék – ementáli lesz a fából

Magyarország mind gazdaságilag, mind kulturálisan gyümölcstermesztő országnak tekinthető. Fáink jelentős részét a csonthéjas termésű, ízletes gyümölcsök adják, köztük a kajszi, a szilva, valamint a cseresznye és a meggy. Emellett kiterjedt alma, körte, birs és dió ültetvényekkel is rendelkezünk. A termesztés során ezen területeken nem csupán a kórokozókkal, de a kártevőkkel szemben is védekeznünk kell, hasonlóan a házikertekhez. Az egyes fákat károsító élőlények nagy egyedszámuknak és elterjedésüknek köszönhetően szinte mindenhol megjelenhetnek és jelen is vannak. Ennek következtében egyre gyakoribb problémát jelentenek a kertekben is, ahová vagy a szaporítóanyag, vagy pedig a betelepülés útján kerülnek, problémákat okozva egy már kialakított kert ökoszisztémájában. Azok a kártevők, amelyek egy egyszerű megfigyeléssel észlelhetőek viszonylag könnyen gyéríthetők, az ellenük való védekezés akár házi praktikákkal vagy mezőgazdasági boltokban vásárolt növényvédő termékekkel végezhető, fajtól, kártételtől és annak súlyosságától függően.

Nagy farontólepke – belülről fűrészelik a fát

A Nagy farontólepke (Cossus cossus) egy rendkívül eredményesen dolgozó károsító, amely szinte a legrejtettebb kiskertben is megjelenhet. A Kárpát-medencében is honos, aránylag nagyméretű lepkefaj főként lokálisan okoz gondokat rágásának köszönhetően. A lepke esetében a lárva, vagyis a hernyója végzi a károsítást a táplálkozása útján. Egy polifág fajról van szó, a tápnövényköre igen széles. Nem pusztán a gyümölcsfákat, de az erdészeti vagy park fákat is előszeretettel károsítja, köztük a fűz fajait (Salicaceae). Ez utóbbiban való gyakorisága miatt kapta a Fűzfarontólepke nevet is. Felismerésének nehézségét az okozza, hogy a hernyó rejtett életmódot folytat, mivel a fában rágott járatok belsejében él, ritkán kerül a felszínre, emiatt a kifejlett egyedek felismerése elsődleges szempontja az ellenük való védekezésnek, különösen a rajzási időszakban. Az úgynevezett ivari dimorfizmus, vagyis az egyedek közötti szemmel látható külalaki eltérés a faj esetében is megfigyelhető, ugyanis a nőstények jellegzetesen nagyobb méretekkel rendelkeznek, mint a hímek, a nagyobb számú pete lerakásának biztosítása érdekében. Nevéhez híven színét egy fa kérgéhez tudnánk hasonlítani, amely jelenség nem pusztán a véletlen műve. Ez az álcázó kültakaró teszi lehetővé, hogy elrejtőzzenek a rájuk leselkedő ragadozó madarak elől, valamint más rovarevő állatok elől is, növelve ezzel túlélési esélyeiket. Alapszínét tekintve barnás, halvány barna árnyalattal rendelkeznek, a szárnyak pikkelyei fehér és fekete rajzolatokkal keverednek. Az érközöket sötét vonalak hálózata tarkítja, amelytől egyfajta márványozott jelleg alakul ki, amely tovább fokozza a rejtőzködést a fák kérgén. Csápja fekete, míg a tora egy szürkésfehér, sraffozott mintát mutat, amely szintén hozzájárul a környezetbe való beolvadáshoz. A Nagy farontólepke hernyója már megjelenésében is árulkodik arról, hogy nem csupán rejtett életmódú, de igen komoly károkozó potenciállal is bír. A lárva testfelépítése zömök, robusztus, amely hűen igazodik a fa belsejében történő, mechanikus rágásra alapozott táplálkozási módhoz. Külső védelmi vonala bőrszerűen sima, kissé fényes, a színe pedig rendkívül jellegzetes. A test alapszíne a sötét rózsaszíntől a mély bíborvörösig terjedhet, míg a feje és nyakpajzsa sötétbarna, csaknem fekete. Ezen jellegzetes színösszetétele nem csupán esztétikai szempontból figyelemre méltó, de az azonosítást is megkönnyíti, különösen a többi farontó faj lárvájával szemben.

Összetett kártétel

A lárvák leginkább a már legyengült vagy valamilyen stresszhatásnak kitett fákat kedvelik, azok vastagabb törzsében és esetenként a vastagabb ágaiban élősködnek. A fák szilárd szöveteit, köztük a létfontosságú szállítószöveteket (xilém és floém) rágcsálják kitartóan erős állkapcsukkal, így fokozatosan, de annál alaposabban kialakítva saját, egyre terebélyesedő járataikat a fa belsejében. Mozgásukat, a hideg téli hónapok átvészelését (telelésüket) és a bábállapot előtti teljes éleszakaszukat védett helyként ezekben a faanyagban vájt, kanyargós járatokban végzik és élik meg, folyamatosan táplálkozva a környező fával. Kártételükről főként a fák törzse mellett és a nagyobb ágak tövében megtalálható, jellegzetes, durva fűrészporszerű ürülékhalom ad bizonyságot. Emellett a kéreg felületén, különösen a törzs alsóbb részén észrevehetőek a szabálytalan, lyukszerű bemeneti és később a kimeneti nyílások, melyeken keresztül a lárvák közlekednek vagy a kifejlett lepkék kikelnek. Ezek a korábban szilárd és egységes növényi szövetek a lárvák intenzív rágásának következtében egyre inkább az ementáli sajthoz hasonlóan lyukacsossá, porózussá válnak, szabad utat nyitva a másodlagos kórokozóknak és elveszítve eredeti szerkezetüket a kialakított járatrendszereknek köszönhetően. A nagy farontólepke kártétele nem pusztán a megtámadott növény általános kondíciójának fokozatos romlásához vezet, de a víz és a szükséges tápanyagok felvételének és szállításának hatékonysága is jelentős mértékben akadozni fog a nagymértékben károsított farészben. Ebből adódóan a fa koronájának távolabbi részei, az ágak és hajtások folyamatosan elgyengülnek, elhalnak és elszáradnak. Évenként szemmel láthatóan csökken a lombozat sűrűsége és a levelek mennyisége, a fa vitálisa pedig romlik. Végül akár egy erősebb szélroham vagy jégverés is képes lesz letörni ezen meggyengült hajtásokat. A hernyók faanyag belsejében történő, gyakran rejtett terjedésének következtében a fák életkortól, fajtától és általános kondíciótól függően kritikus állapotba kerülhetnek, és két- három éven belül akár teljesen el is száradhatnak. Természetesen ezt a környezetből adódó, más stresszfaktor csak fokozza, mint például a szárazság vagy a tápanyaghiány. Az így elpusztult, látszólag ok nélkül elszáradt növények szakszerű kivágását követően a tulajdonosok vagy a szakemberek kiterjedt és szabálytalan járatokat láthatnak a törzs és a vastagabb ágak belső, keresztmetszeti részeiben, melyek egyértelmű jelenlétére utalnak.

Életciklusait tekintve egy kártevőnemzedék két év alatt fejlődik ki. Ezek között a már említett áttelelést lárva formájában végzi, majd a másodszor is áttelelt hernyó a járat kivezető nyílásának közelében sző gubót a farágcsálékból. Ebben kényelmesen és védve lép át a bábállapotba. Esetenként akár a fa közvetlen közelében, a föld felszínén pár méterrel arrébb is találkozhatunk gubókkal. A báb nyugalmi állapota két-hat hétig tart, amely a nyári időszakban ér véget a keléssel. Rajzásuk június-július időszakára tehető, ezt követően egy lustább üzemmódba kapcsolnak, majd megtörténik a párosodás. A nőstények főként egy, az általuk kiválasztott fatörzsekre helyezik le tojásaikat, jellegzetesen csomókban, kifejezetten nagy tojásszámban. Egy felnőtt nőstény sokszor marad hű a kiválasztott fához, emiatt gyakran ismételt fertőzés következhet be.

Megoldások a kártevővel szemben

A védekezés egyik legjelentősebb pontja a fák folyamatos figyelése, valamint a fiatal, szaporítóanyag átvizsgálása ültetés előtt. A gyümölcsfák ültetése előtt és azok gondozása során célszerű növelni a növény kondícióját, ellenálló képességét fejleszteni, akár tápoldatok
alkalmazásával, hiszen az egészségesebb fák kevésbé hajlamosak a kártevők támadásaira (Laminaveg). Ezáltal csökkenthető a megtelepedés kockázata. Az ágak, törzsek, leginkább sebek és repedések megfigyelése kifejezetten fontos. Ehhez alkalmazható nagyító, hiszen sima kérgű fára a nőstény nem helyezi a tojásait, azokat mindig a kéreg repedéseiben találhatjuk meg. A környezet, a talaj, a törzs felületén megjelenő faforgács és morzsalék szintén gyanakvásra ad okot. Saját tapasztalatok alapján a vadászkutyák éles hallása feltételezhetően érzékeli a hernyót. Így kissé humorosan, de ha a fán nem találkozunk madárfészekkel, vagy egyéb lakóval, ám az eb mégis ugatja vagy kaparja a fa kérgét, akkor érdemes megvizsgálni azt más nyomok után. A kártétel felismerése után, a már elszáradt, vagy száradásban lévő ágrészeket javallott eltávolítani, csökkentve a benne mocorgó hernyók és kártevők számát. Lehetőség szerint az egyes fák törzsét borítással, ragadós csapdával érdemes beborítani, amely megakadályozza a kifejlett nőstényt abban, hogy a fára helyezze tojásait. Több fa, akár díszkert esetében számításba jöhet a védőhálók alkalmazása, ez azonban esztétikailag befolyásolja az összkép hatását. A praktikákon kívül biológiai vagy környezetkímélő módszerekkel is védekezhetünk, a tavasszal is alkalmazható olajos készítményekkel, a megfelelő borítottság mellett. Ezek a termékek irritációt okoznak a tojások burkán, valamint eltömítik a légcseréhez szükséges pórusokat is, így megakadályozva a lárvák kikelését.

Kis farontólepke – avagy mindennek van egy társa

A Kis farontólepke (Zeuzera pyrina) szintén egy jelentős károsító, amely nem válogat a helyszínek között, így a gondozott kertekben is találkozhatunk a kártételével. Európában és Ázsiában széles körben elterjedt, közepes méretű lepkefaj, amelynek károsítása szintén a táplálkozó lárvájához köthető. névrokonától eltérően kevésbé polifág. Tápnövényköre noha nem szűk, azonban vannak preferenciái. Előszeretettel károsítja a különböző lombhullató fákat és cserjéket, különösen a gyümölcsfákat, köztük az almát és körtét, de a díszfák közül fontos megemlítenünk a juharféléket és a nyírt, valamint a magyarok által igen kedvelt orgonacserjéket is előszeretettel támadja. A hernyó a fiatal fákat részesíti előnyben, a törzset és a vastagabb ágakat veszi célba. A rejtett életmód rá is jellemző, az általa kialakított járatokban él. Ezen hosszúkás üregek a fa gyengüléséhez, törékenységéhez, végső soron pedig akár a pusztulásához is vezethetnek. Annak köszönhetően, hogy csak ritkán hagyja el a belső zugát a védekezés szempontjából a kifejlett lepkék felismerése kulcsfontosságú, különösen a nyári rajzási időszak alatt.
A kifejlett lepke robusztus testfelépítésű. Szárnyfesztávolsága a nemtől függően változik, azaz az ő esetében is megfigyelhető az ivari dimorfizmus. A nőstények általában 50- 70 mm közötti, míg a hímek 40-60 mm közötti méretet érnek el. A szárnyak alapszíne tiszta fehér, melyen sűrűn elhelyezkedő, apró, kerek vagy ovális alakú, fémesen csillogó, kékesfekete vagy sötétkék pontok és foltok figyelhetők meg. Ez a jellegzetes mintázat egyedi megjelenést kölcsönöz a lepkének, és valószínűleg szerepet játszik a rejtőzködésben is, főként
a nyírfák esetében. Külső megjelenését tekintve alapszíne fehér vagy krémszínű, amelyet jellegzetes, kékesszürke vagy fekete pontok és foltok sűrű mintázata tarkít. Ezek a kontrasztos jegyek teszik a Kis farontó lepkét könnyebben felismerhetővé, mint a Nagy farontólepkét. A kártételük hasonlósága miatt a két faj közötti küllemi eltérés támpontot biztosít a felismerés során is. Csápjai feketék és jellegzetesen fésűsek, különösen a hímek esetében feltűnőek. A tor fehér alapon hat fekete ponttal díszített, a potroh pedig szürkésfehér, fekete szőrszálakkal tagolt. Ez a markánsabb jegy feltételezhetően kevésbé a rejtőzködést szolgálja, mintsem inkább a fajon belüli kommunikációt. A kifejlett lárva megjelenésében is jól illeszkedik a rejtett életmódhoz alkalmazkodott farontó fajok sorába. Testszíne csontfehértől a világossárgáig terjed, amelyet szabálytalan, véletlenszerűen szétoszló barna foltok tarkítanak. A fej elülső részéhez szorosan kapcsolódó nyakpajzs különösen feltűnő. Fényes felületű, mélybarna színű, amely kontrasztot képez a test többi részének halványabb tónusaival. A hernyó táplálkozása során jelentős fejlődésen megy keresztül, majd mire eljut a teljes fejlettségig, testhossza akár a 6 centimétert is elérheti. Ezzel a mérettel már komoly kártételre képes, különösen a fiatalabb fákban.

Folyamatok az élet során

Életciklusa általában két évig tart, amelyet jelentősen befolyásol a hőmérséklet, a táplálék minősége és a fa fajtája is. A nőstények a nyár elejétől közepéig (június-augusztus) rakják le petéiket, a rajzás időtartamától függően. A peték ovális alakúak, sárgásfehér színűek, amelyeket az ágak elágazásaiba vagy a hajtások ágvilláiba helyez a nőstény, gyakran csoportosan. A tojásban töltött ciklus szintén a hőmérsékleten alapszik, egy-három hétig is eltarthat, míg lárvaállapotba nem kerül. Ezek a kikelt hernyók azonnal berágják magukat a fába, ahol eleinte csak hántolgatnak, később pedig egyre mélyebbre hatolnak. Jellegzetes, szabálytalan, de leginkább körkörös keresztmetszetű járatokat fúrkálnak, amelyek hossza és átmérője a lárva fejlődésével párhuzamosan növekszik. A járatok belsejét a lárva rágcsálékával és ürülékével tölti ki, ez fontos diagnosztikai támpont a kártevő jelenlétére. Maga a lárvafejlődés a fában zajlik, ennek folyamán a hernyó többször vedlik. Amint eléri a bábozódás idejét hernyójárat külső nyílásához húzódik, majd egy laza, selyemszövedékből és főként faanyagból úgynevezett bábbölcsőt készít magának. Ezt használja a bábozódáshoz és a nyugalmi állapothoz, amely minimum két hétig tart. A kifejlett lepkék csak rövid ideig élnek, élettartamuk néhány naptól akár néhány hétig is tarthat. Ez idő alatt legfontosabb feladatuk a párkeresés és a szaporodás. Többségük éjszaka aktív, míg nappal a fák kérgén vagy levelei között megbújva pihennek.

Fiatal fák figyelem!

A Kis farontó kártételének középpontjában a lárvák falánk és kitartó táplálkozása áll. Ennek során a fiatalabb fák belső szerkezetét módszeresen rombolják. A hernyók már a megtelepedésük kezdetétől fogva járatokat rágcsálnak ki a fában – ezek a szűk, de idővel egyre terjedelmesebbé váló alagutak a fa belső szöveteiben húzódnak, átszelve a szállítószöveteket is. Azok szétrágásával a fa létfenntartó folyamatai, köztük a víz- és tápanyagszállítás fokozatosan megbénulnak, legfőképp a lombkorona távolabbi részein okozva szemmel látható tüneteket. A hajtások ott hervadni, száradni kezdenek, végül teljesen elhalnak. A járatrendszerek kialakítása nem csupán fiziológiai károsodást okoz, hanem mechanikai instabilitást is eredményez a növény számára. A fák törzse és a vastagabb ágaik belülről mennek keresztül egy gyengülési folyamaton, elveszítve alapvető szilárdságukat. Emiatt mind a szél, a jégeső vagy más külső hatások könnyen törést indukálhatnak. Különösen veszélyeztetettek a fiatal, vékony törzsű fák, ahol már néhány hernyó is végzetes pusztítást tud véghez vinni. A belső keringés gyors összeomlása és a szilárdítószövetek üregesedése miatt ezen példányok sokszor már néhány szezonon belül is kipusztulhatnak. Az idősebb fák ugyan nagyobb tartalékokkal rendelkeznek, de a folyamatos rágás nyomán kialakuló károsodás őket is fokozatosan legyengíti. Ezzel együtt csökken az ellenállóképességük is, vagyis sokkal sebezhetőbbé válnak a másodlagosan megjelenő baktérium vagy gombafajokkal szemben. A kártétel hosszabb távon jól látható tüneteket eredményez. Megritkul a lombozat, a levelek klorotikusan sárgák lesznek, a hajtáscsúcsok elszáradnak és maga a terméshozam is jelentősen lecsökken, mert a fa vitalitása erős hanyatlásnak indul. Ez a folyamat akár évekig is elhúzódhat, ám a vége sok esetben elkerülhetetlen. A korábban életerős, egészséges fa mindinkább élettelenné válik.

Csökkentsük a számukat

Az egyik legfontosabb védekezési lépés a fák rendszeres megfigyelése, különösen az ültetésre szánt csemeték alapos ellenőrzése. A kitelepítés előtt célszerű a másik fajhoz hasonlóan átvizsgálni a szaporítóanyagot, majd a későbbi időszakokban folyamatos megfigyelés alatt tartani. Az ágak, törzsek, esetlegesen a sebzések és repedések célzott feltérképezése ajánlott. Hasonlóan morzsalékot, faforgácsot hagy maga után a lárva, ezek megjelenése tovább erősíthetik a fertőzöttség gyanúját. Ebben az esetben is alkalmazhatók az olajos permetezőszerek, megfelelő fedést biztosítva és hatékony védelmet.