Farontó lepkék – ementáli lesz a fából

Magyarország mind gazdaságilag, mind kulturálisan gyümölcstermesztő országnak tekinthető. Fáink jelentős részét a csonthéjas termésű, ízletes gyümölcsök adják, köztük a kajszi, a szilva, valamint a cseresznye és a meggy. Emellett kiterjedt alma, körte, birs és dió ültetvényekkel is rendelkezünk. A termesztés során ezen területeken nem csupán a kórokozókkal, de a kártevőkkel szemben is védekeznünk kell, hasonlóan a házikertekhez. Az egyes fákat károsító élőlények nagy egyedszámuknak és elterjedésüknek köszönhetően szinte mindenhol megjelenhetnek és jelen is vannak. Ennek következtében egyre gyakoribb problémát jelentenek a kertekben is, ahová vagy a szaporítóanyag, vagy pedig a betelepülés útján kerülnek, problémákat okozva egy már kialakított kert ökoszisztémájában. Azok a kártevők, amelyek egy egyszerű megfigyeléssel észlelhetőek viszonylag könnyen gyéríthetők, az ellenük való védekezés akár házi praktikákkal vagy mezőgazdasági boltokban vásárolt növényvédő termékekkel végezhető, fajtól, kártételtől és annak súlyosságától függően.

Nagy farontólepkék belülről fűrészelik a fát

A Nagy farontólepke (Cossus cossus) egy rendkívül eredményesen dolgozó károsító, amely szinte a legrejtettebb kiskertben is megjelenhet. A Kárpát-medencében is honos, aránylag nagyméretű lepkefaj főként lokálisan okoz gondokat rágásának köszönhetően. A lepke esetében a lárva, vagyis a hernyója végzi a károsítást a táplálkozása útján. Egy polifág fajról van szó, a tápnövényköre igen széles. Nem pusztán a gyümölcsfákat, de az erdészeti vagy park fákat is előszeretettel károsítja, köztük a (Salicaceae). Ez utóbbiban való gyakorisága miatt kapta a Fűzfarontólepke nevet is. Felismerésének nehézségét az okozza, hogy a hernyó rejtett életmódot folytat, mivel a fában rágott járatok belsejében él, ritkán kerül a felszínre, emiatt a kifejlett egyedek felismerése elsődleges szempontja az ellenük való védekezésnek, különösen a rajzási időszakban. Az úgynevezett ivari dimorfizmus, vagyis az egyedek közötti szemmel látható külalaki eltérés a faj esetében is megfigyelhető, ugyanis a nőstények jellegzetesen nagyobb méretekkel rendelkeznek, mint a hímek, a nagyobb számú pete lerakásának biztosítása érdekében. Nevéhez híven színét egy fa kérgéhez tudnánk hasonlítani, amely jelenség nem pusztán a véletlen műve. Ez az álcázó kültakaró teszi lehetővé, hogy elrejtőzzenek a rájuk leselkedő ragadozó madarak elől, valamint más rovarevő állatok elől is, növelve ezzel túlélési esélyeiket. Alapszínét tekintve barnás, halvány barna árnyalattal rendelkeznek, a szárnyak pikkelyei fehér és fekete rajzolatokkal keverednek. Az érközöket sötét vonalak hálózata tarkítja, amelytől egyfajta márványozott jelleg alakul ki, amely tovább fokozza a rejtőzködést a fák kérgén. Csápja fekete, míg a tora egy szürkésfehér, sraffozott mintát mutat, amely szintén hozzájárul a környezetbe való beolvadáshoz. A Nagy farontólepke hernyója már megjelenésében is árulkodik arról, hogy nem csupán rejtett életmódú, de igen komoly károkozó potenciállal is bír. A lárva testfelépítése zömök, robusztus, amely hűen igazodik a fa belsejében történő, mechanikus rágásra alapozott táplálkozási módhoz. Külső védelmi vonala bőrszerűen sima, kissé fényes, a színe pedig rendkívül jellegzetes. A test alapszíne a sötét rózsaszíntől a mély bíborvörösig terjedhet, míg a feje és nyakpajzsa sötétbarna, csaknem fekete. Ezen jellegzetes színösszetétele nem csupán esztétikai szempontból figyelemre méltó, de az azonosítást is megkönnyíti, különösen a többi farontó faj lárvájával szemben.

Összetett kártétel

A lárvák leginkább a már legyengült vagy valamilyen stresszhatásnak kitett fákat kedvelik, azok vastagabb törzsében és esetenként a vastagabb ágaiban élősködnek. A fák szilárd szöveteit, köztük a létfontosságú szállítószöveteket (xilém és floém) rágcsálják kitartóan erős állkapcsukkal, így fokozatosan, de annál alaposabban kialakítva saját, egyre terebélyesedő járataikat a fa belsejében. Mozgásukat, a hideg téli hónapok átvészelését (telelésüket) és a bábállapot előtti teljes éleszakaszukat védett helyként ezekben a faanyagban vájt, kanyargós járatokban végzik és élik meg, folyamatosan táplálkozva a környező fával. Kártételükről főként a fák törzse mellett és a nagyobb ágak tövében megtalálható, jellegzetes, durva fűrészporszerű ürülékhalom ad bizonyságot. Emellett a kéreg felületén, különösen a törzs alsóbb részén észrevehetőek a szabálytalan, lyukszerű bemeneti és később a kimeneti nyílások, melyeken keresztül a lárvák közlekednek vagy a kifejlett lepkék kikelnek. Ezek a korábban szilárd és egységes növényi szövetek a lárvák intenzív rágásának következtében egyre inkább az ementáli sajthoz hasonlóan lyukacsossá, porózussá válnak, szabad utat nyitva a másodlagos kórokozóknak és elveszítve eredeti szerkezetüket a kialakított járatrendszereknek köszönhetően. A nagy farontólepke kártétele nem pusztán a megtámadott növény általános kondíciójának fokozatos romlásához vezet, de a víz és a szükséges tápanyagok felvételének és szállításának hatékonysága is jelentős mértékben akadozni fog a nagymértékben károsított farészben. Ebből adódóan a fa koronájának távolabbi részei, az ágak és hajtások folyamatosan elgyengülnek, elhalnak és elszáradnak. Évenként szemmel láthatóan csökken a lombozat sűrűsége és a levelek mennyisége, a fa vitálisa pedig romlik. Végül akár egy erősebb szélroham vagy jégverés is képes lesz letörni ezen meggyengült hajtásokat. A hernyók faanyag belsejében történő, gyakran rejtett terjedésének következtében a fák életkortól, fajtától és általános kondíciótól függően kritikus állapotba kerülhetnek, és két- három éven belül akár teljesen el is száradhatnak. Természetesen ezt a környezetből adódó, más stresszfaktor csak fokozza, mint például a szárazság vagy a tápanyaghiány. Az így elpusztult, látszólag ok nélkül elszáradt növények szakszerű kivágását követően a tulajdonosok vagy a szakemberek kiterjedt és szabálytalan járatokat láthatnak a törzs és a vastagabb ágak belső, keresztmetszeti részeiben, melyek egyértelmű jelenlétére utalnak.
Életciklusait tekintve egy kártevőnemzedék két év alatt fejlődik ki. Ezek között a már említett áttelelést lárva formájában végzi, majd a másodszor is áttelelt hernyó a járat kivezető nyílásának közelében sző gubót a farágcsálékból. Ebben kényelmesen és védve lép át a bábállapotba. Esetenként akár a fa közvetlen közelében, a föld felszínén pár méterrel arrébb is találkozhatunk gubókkal. A báb nyugalmi állapota két-hat hétig tart, amely a nyári időszakban ér véget a keléssel. Rajzásuk június-július időszakára tehető, ezt követően egy lustább üzemmódba kapcsolnak, majd megtörténik a párosodás. A nőstények főként egy, az általuk kiválasztott fatörzsekre helyezik le tojásaikat, jellegzetesen csomókban, kifejezetten nagy tojásszámban. Egy felnőtt nőstény sokszor marad hű a kiválasztott fához, emiatt gyakran ismételt fertőzés következhet be.

Megoldások farontókkal szemben

A védekezés egyik legjelentősebb pontja a fák folyamatos figyelése, valamint a fiatal, szaporítóanyag átvizsgálása ültetés előtt. A gyümölcsfák ültetése előtt és azok gondozása során célszerű növelni a növény kondícióját, ellenálló képességét fejleszteni, akár tápoldatok
alkalmazásával, hiszen az egészségesebb fák kevésbé hajlamosak a kártevők támadásaira (Laminaveg). Ezáltal csökkenthető a megtelepedés kockázata. Az ágak, törzsek, leginkább sebek és repedések megfigyelése kifejezetten fontos. Ehhez alkalmazható nagyító, hiszen sima kérgű fára a nőstény nem helyezi a tojásait, azokat mindig a kéreg repedéseiben találhatjuk meg. A környezet, a talaj, a törzs felületén megjelenő faforgács és morzsalék szintén gyanakvásra ad okot. Saját tapasztalatok alapján a vadászkutyák éles hallása feltételezhetően érzékeli a hernyót. Így kissé humorosan, de ha a fán nem találkozunk madárfészekkel, vagy egyéb lakóval, ám az eb mégis ugatja vagy kaparja a fa kérgét, akkor érdemes megvizsgálni azt más nyomok után. A kártétel felismerése után, a már elszáradt, vagy száradásban lévő ágrészeket javallott eltávolítani, csökkentve a benne mocorgó hernyók és kártevők számát. Lehetőség szerint az egyes fák törzsét borítással, ragadós csapdával érdemes beborítani, amely megakadályozza a kifejlett nőstényt abban, hogy a fára helyezze tojásait. Több fa, akár díszkert esetében számításba jöhet a védőhálók alkalmazása, ez azonban esztétikailag befolyásolja az összkép hatását. A praktikákon kívül biológiai vagy környezetkímélő módszerekkel is védekezhetünk, a tavasszal is alkalmazható olajos készítményekkel, a megfelelő borítottság mellett. Ezek a termékek irritációt okoznak a tojások burkán, valamint eltömítik a légcseréhez szükséges pórusokat is, így megakadályozva a lárvák kikelését.

Kis farontólepke – avagy mindennek van egy társa

A Kis farontólepke (Zeuzera pyrina) szintén egy jelentős károsító, amely nem válogat a helyszínek között, így a gondozott kertekben is találkozhatunk a kártételével. Európában és Ázsiában széles körben elterjedt, közepes méretű lepkefaj, amelynek károsítása szintén a táplálkozó lárvájához köthető. névrokonától eltérően kevésbé polifág. Tápnövényköre noha nem szűk, azonban vannak preferenciái. Előszeretettel károsítja a különböző lombhullató fákat és cserjéket, különösen a gyümölcsfákat, köztük az almát és körtét, de a díszfák közül fontos megemlítenünk a juharféléket és a nyírt, valamint a magyarok által igen kedvelt orgonacserjéket is előszeretettel támadja. A hernyó a fiatal fákat részesíti előnyben, a törzset és a vastagabb ágakat veszi célba. A rejtett életmód rá is jellemző, az általa kialakított járatokban él. Ezen hosszúkás üregek a fa gyengüléséhez, törékenységéhez, végső soron pedig akár a pusztulásához is vezethetnek. Annak köszönhetően, hogy csak ritkán hagyja el a belső zugát a védekezés szempontjából a kifejlett lepkék felismerése kulcsfontosságú, különösen a nyári rajzási időszak alatt.
A kifejlett lepke robusztus testfelépítésű. Szárnyfesztávolsága a nemtől függően változik, azaz az ő esetében is megfigyelhető az ivari dimorfizmus. A nőstények általában 50- 70 mm közötti, míg a hímek 40-60 mm közötti méretet érnek el. A szárnyak alapszíne tiszta fehér, melyen sűrűn elhelyezkedő, apró, kerek vagy ovális alakú, fémesen csillogó, kékesfekete vagy sötétkék pontok és foltok figyelhetők meg. Ez a jellegzetes mintázat egyedi megjelenést kölcsönöz a lepkének, és valószínűleg szerepet játszik a rejtőzködésben is, főként
a nyírfák esetében. Külső megjelenését tekintve alapszíne fehér vagy krémszínű, amelyet jellegzetes, kékesszürke vagy fekete pontok és foltok sűrű mintázata tarkít. Ezek a kontrasztos jegyek teszik a Kis farontó lepkét könnyebben felismerhetővé, mint a Nagy farontólepkét. A kártételük hasonlósága miatt a két faj közötti küllemi eltérés támpontot biztosít a felismerés során is. Csápjai feketék és jellegzetesen fésűsek, különösen a hímek esetében feltűnőek. A tor fehér alapon hat fekete ponttal díszített, a potroh pedig szürkésfehér, fekete szőrszálakkal tagolt. Ez a markánsabb jegy feltételezhetően kevésbé a rejtőzködést szolgálja, mintsem inkább a fajon belüli kommunikációt. A kifejlett lárva megjelenésében is jól illeszkedik a rejtett életmódhoz alkalmazkodott farontó fajok sorába. Testszíne csontfehértől a világossárgáig terjed, amelyet szabálytalan, véletlenszerűen szétoszló barna foltok tarkítanak. A fej elülső részéhez szorosan kapcsolódó nyakpajzs különösen feltűnő. Fényes felületű, mélybarna színű, amely kontrasztot képez a test többi részének halványabb tónusaival. A hernyó táplálkozása során jelentős fejlődésen megy keresztül, majd mire eljut a teljes fejlettségig, testhossza akár a 6 centimétert is elérheti. Ezzel a mérettel már komoly kártételre képes, különösen a fiatalabb fákban.

Folyamatok az élet során

Életciklusa általában két évig tart, amelyet jelentősen befolyásol a hőmérséklet, a táplálék minősége és a fa fajtája is. A nőstények a nyár elejétől közepéig (június-augusztus) rakják le petéiket, a rajzás időtartamától függően. A peték ovális alakúak, sárgásfehér színűek, amelyeket az ágak elágazásaiba vagy a hajtások ágvilláiba helyez a nőstény, gyakran csoportosan. A tojásban töltött ciklus szintén a hőmérsékleten alapszik, egy-három hétig is eltarthat, míg lárvaállapotba nem kerül. Ezek a kikelt hernyók azonnal berágják magukat a fába, ahol eleinte csak hántolgatnak, később pedig egyre mélyebbre hatolnak. Jellegzetes, szabálytalan, de leginkább körkörös keresztmetszetű járatokat fúrkálnak, amelyek hossza és átmérője a lárva fejlődésével párhuzamosan növekszik. A járatok belsejét a lárva rágcsálékával és ürülékével tölti ki, ez fontos diagnosztikai támpont a kártevő jelenlétére. Maga a lárvafejlődés a fában zajlik, ennek folyamán a hernyó többször vedlik. Amint eléri a bábozódás idejét hernyójárat külső nyílásához húzódik, majd egy laza, selyemszövedékből és főként faanyagból úgynevezett bábbölcsőt készít magának. Ezt használja a bábozódáshoz és a nyugalmi állapothoz, amely minimum két hétig tart. A kifejlett lepkék csak rövid ideig élnek, élettartamuk néhány naptól akár néhány hétig is tarthat. Ez idő alatt legfontosabb feladatuk a párkeresés és a szaporodás. Többségük éjszaka aktív, míg nappal a fák kérgén vagy levelei között megbújva pihennek.

Fiatal fák figyelem!

A Kis farontó kártételének középpontjában a lárvák falánk és kitartó táplálkozása áll. Ennek során a fiatalabb fák belső szerkezetét módszeresen rombolják. A hernyók már a megtelepedésük kezdetétől fogva járatokat rágcsálnak ki a fában – ezek a szűk, de idővel egyre terjedelmesebbé váló alagutak a fa belső szöveteiben húzódnak, átszelve a szállítószöveteket is. Azok szétrágásával a fa létfenntartó folyamatai, köztük a víz- és tápanyagszállítás fokozatosan megbénulnak, legfőképp a lombkorona távolabbi részein okozva szemmel látható tüneteket. A hajtások ott hervadni, száradni kezdenek, végül teljesen elhalnak. A járatrendszerek kialakítása nem csupán fiziológiai károsodást okoz, hanem mechanikai instabilitást is eredményez a növény számára. A fák törzse és a vastagabb ágaik belülről mennek keresztül egy gyengülési folyamaton, elveszítve alapvető szilárdságukat. Emiatt mind a szél, a jégeső vagy más külső hatások könnyen törést indukálhatnak. Különösen veszélyeztetettek a fiatal, vékony törzsű fák, ahol már néhány hernyó is végzetes pusztítást tud véghez vinni. A belső keringés gyors összeomlása és a szilárdítószövetek üregesedése miatt ezen példányok sokszor már néhány szezonon belül is kipusztulhatnak. Az idősebb fák ugyan nagyobb tartalékokkal rendelkeznek, de a folyamatos rágás nyomán kialakuló károsodás őket is fokozatosan legyengíti. Ezzel együtt csökken az ellenállóképességük is, vagyis sokkal sebezhetőbbé válnak a másodlagosan megjelenő baktérium vagy gombafajokkal szemben. A kártétel hosszabb távon jól látható tüneteket eredményez. Megritkul a lombozat, a levelek klorotikusan sárgák lesznek, a hajtáscsúcsok elszáradnak és maga a terméshozam is jelentősen lecsökken, mert a fa vitalitása erős hanyatlásnak indul. Ez a folyamat akár évekig is elhúzódhat, ám a vége sok esetben elkerülhetetlen. A korábban életerős, egészséges fa mindinkább élettelenné válik.

Csökkentsük a számukat

Az egyik legfontosabb védekezési lépés a fák rendszeres megfigyelése, különösen az ültetésre szánt csemeték alapos ellenőrzése. A kitelepítés előtt célszerű a másik fajhoz hasonlóan átvizsgálni a szaporítóanyagot, majd a későbbi időszakokban folyamatos megfigyelés alatt tartani. Az ágak, törzsek, esetlegesen a sebzések és repedések célzott feltérképezése ajánlott. Hasonlóan morzsalékot, faforgácsot hagy maga után a lárva, ezek megjelenése tovább erősíthetik a fertőzöttség gyanúját. Ebben az esetben is alkalmazhatók az olajos permetezőszerek, megfelelő fedést biztosítva és hatékony védelmet.