A tavasz második hónapja, ekkor már nem annyira szeszélyes az időjárás, persze rejthet meglepetéseket. Ekkor kap igazán erőre a természet és hoz a kertünkbe életet és ezzel megannyi feladatot.
DÍSZKERT
Ebben a hónapban virágoznak a tavaszi hagymás növények, elvirágzásuk után virágjukat távolítsuk el, szárukat viszont csak akkor vágjuk vissza, ha teljesen elszáradtak. Ezzel hagyjuk visszahúzódni a tápanyagokat a hagymába, és nem engedjük, hogy a nyár folyamán magképzésre fordítson energiát. Ilyen például: nárcisz, tulipán, jácint.
Dísznövények közül balkonládáinkba választhatunk árvácskát, primulát vagy százszorszépet. Már most gondoljunk a nyári melegre és készítsünk támrendszert a futó dísznövényeknek, amelyek majd kellemes árnyékot nyújthatnak. Melegebb napokon átültethetjük szobanövényeinket, figyeljünk arra, hogy az új cserép ne legyen sokkal nagyobb az előzőnél és gondoskodjunk azok megfelelő fertőtlenítéséről, ha használtat választunk.
VETEMÉNYES
A hónap közepétől helyére vethetjük a legtöbb egynyári növényt. Zöldségeskertünk legnaposabb helyére kerüljenek a fűszernövények, melyek különböző alakzatba ültetve kertünk ékévé is válhatnak, virágzó gyógynövényekkel kombinálva.
A jól elkészített veteményesbe időszerűen a következő zöldségek kerülnek: burgonya, spenót, sóska, répa, zöldség, retek, tökfélék, valamint szabadföldbe ültethetjük a hidegtűrő zöldségek palántáit mint például: saláta, káposztafélék. Gumós és gyökérzöldségek veteményezése esetén használjunk talajfertőtlenítőt, kiváltképp akkor, ha szerves trágyát használunk. A talajfertőtlenítő rovarölő szert ültetéssel egymenetben juttassuk ki, csakúgy mint a megfelelő műtrágyát a tápanyag utánpótláshoz. Tavaszi tápanyag-utánpótlás termékajánló ⇒
A korábban elvetett zöldségek sorait ritkítsuk meg. Ne feledkezzünk meg a rendszeres öntözésről és a gyomlálásról sem. Gyomirtási tippek ⇒ Abban az esetben, ha nem hagyjuk, hogy a gyomnövények felmagzanak, a komposztot is gazdagíthatjuk velük. Irányelvek komposztáláshoz ⇒
GYEP
Lazítsuk fel a pázsitot és a hónap második felében sor kerülhet az első nyírásra. Ha szükséges még pótolhatjuk a foltos területeket, vetés után napi kétszeri öntözéssel 10-15 nap alatt számíthatunk a fűmag kelésére. Ha olyan zöld kertet szeretnénk, mint amit photoshoppoltak, használjunk speciális gyepműtrágyát! Tavasszal érdemes a gyomirtást is elvégezni, erre a legalkalmasabb termékről itt olvashatsz!
A hónap közepéig még időben éppen belefér, hogy szőlőt, gyümölcsfákat, bokrokat telepítsünk, de nyilván az őszi időszak sokkal kedvezőbb erre. Gyümölcsösünkben virágzás után gondoskodjunk a megfelelő növényvédelemről. Erről bővebben a Kerti kisokosban tájékozódhatsz, illetve további szakmai cikkekben: Virágzó gyümölcsfák védelme monília ellen ⇒
Az őszi időszak végén, a lombozat lehullásával a gyümölcsfák téli mélynyugalomba vonulnak, azonban bőven vannak ekkor is olyan ápolási munkák, amelyek elvégzéséről gondoskodnunk kell.
Még mindig tart a tél, így folytatódhatnak a téli tennivalók a kertben, de az is hasznos, ha egy bögre forró csoki mellett, akár a kandalló előtt gondoljuk át a jövő évi terveinket.