Almamoly

Almamoly

Az almamoly egy 9-12 mm lepke. Szárnyai szürkés-barnák, harántcsíkoltak és tetőszerűen helyezkednek el. A kifejlett hernyók 15-16 mm hosszúak, vöröses színűek.

A legjelentősebb almakártevő, de az összes almástermésűben és a dióban is előfordul, ettől lesz kukacos az gyümölcs. Hazánkban évente általában 2 nemzedéke fejlődhet ki, a következő időszakokban: április-május, július. A hernyók kelése a rajzás kezdete után három héttel kezdődik. 

Kárkép

Leggyakrabban a csészelevelek irányából furakodnak a gyümölcsbe a lárvák, amit egy-egy apró lyuk és ürülék nyomok jeleznek. A magházzal és a terméssel táplálkoznak, amitől a gyümölcs fejlődése leáll és le is hullhat a fáról. Az almamoly első nemzedékével fertőzött termések lehullnak, míg a második nemzedék fertőzése után a gyümölcsök már beérnek. A hernyó által okozott sérülések utat engednek más betegségek terjedésének, mint pl. a monília.

Védekezés/Megelőzés

A hernyó a kéregrepedésekben, esetleg a talajban, vagy fűcsomók közt telel, így gyéríthetjük az áttelelő egyedek számát, ha alapos kéregtisztogatást végzünk, illetve eltávolíthatjuk a lehullott leveleket, terméseket. Rovarölő szerrel rajzásmegfigyelésre alapozva, tömeges lárvakelés idején permetezzünk. Permetezésnél figyeljünk arra hogy a permetléből jusson a gyümölcsök felületére is.

Fokozhatjuk a permetezőszer tapadását és hatását, ha keverünk a permetlébe Eco-Filmet!

 

 

Kép forrása: Agrofórum

Kultúra:

Birs

Megoldás bio kertészek részére:

Megoldások kiskerti felhasználóknak:

Kerti kalendárium

Augusztusi teendők kiskertünkben

A nyár talán legmelegebb napjai következnek, amikor is folytatódhat a betakarítás, majd a befőzés vagy fagyasztás, a raktározás télre.

Szeptemberi teendők kiskertünkben

Az ősz első hónapjában még élvezhetjük az utolsó napsugarakat, nagy sétákat tehetünk a sárguló lombú parkokban, és csodálhatjuk kertünkben még nyíló virágokat is.