A jövő sikernövénye: az édesburgonya!

A jövő sikernövénye: az édesburgonya!

Az amerikai kontinens felfedezése és felderítése óta, azaz közel ötszáz éve nem történt olyan gasztronómiai forradalom a hazai zöldségfogyasztás terén, mint amit az elmúlt néhány évben tapasztalhattunk. 

Az Európában az 1500-as években meghonosított, hazánkban az 1700-as években elterjedt dél-amerikai származású paradicsom, paprika és burgonya mára a tradicionális magyar konyha gerincét alkotó zöldségnövények, pedig hajdanán idegen világrészekről származó kuriózumnak számítottak. Azóta a világ persze felgyorsult, így nem meglepő, hogy a hazánkban csupán néhány éve megjelent édesburgonya, másik nevén batáta pillanatok alatt óriási népszerűségre tett szert, és manapság a hagyományos burgonyához hasonlóan alapvető zöldségnövényként bármelyik kereskedőnél kapható. Ismerkedjünk meg ezzel a rendkívül sokoldalúan felhasználható, és házikerti körülmények között is könnyen és sikerrel termeszthető zöldségfélével!

 

Édesburgonya avagy batáta 

Amerikából jöttem…
Az édesburgonya (Ipomoea batatas) őshazája Közép-Amerika, azonban a kontinens európai felfedezésekor- hasonlóan a hagyományos burgonyához- már egész Dél-Amerikában elterjedt kultúrnövény volt. Bár Európába már hagyományos rokonával egy időben bekerült, érdekes módon itt sokáig nem vált elterjedt zöldségnövénnyé. A fejlődő világban, elsősorban Afrikában azonban az egyik legfontosabb alapélelmiszernek számít már évszázadok óta, európai „újrahonosodása” is innen indult. Az Európában sokáig mostohaként kezelt növényt a modern táplálkozástudomány és a fenntartható szemléletű növénytermesztés fedezte fel újra: táplálkozásélettani szempontból a hagyományos burgonyánál sokkal értékesebb, magasabb béta-karotin, A és E vitamin, ásványi anyag tartalma és kedvezőbb szénhidrát összetétele mellett környezetbarát termeszthetősége is komoly előnyt jelent a hagyományos burgonyával szemben.


Az édesburgonya tápanyagutánpótlása

Az édesburgonya a hajnalkafélék családjába tartozik, így bármely vetésforgóba könnyedén beilleszthető, mivel hazánkban nincs a termesztésben rokon zöldségfaj. Házikerti körülmények között is sikerrel nevelhető bármilyen jóminőségű kerti talajon, azonban- gyökérzöldség lévén- elengedhetetlen a megfelelő mélységű talajlazítás és az aprómorzsás talajszerkezet. Az édesburgonya a paprikához hasonlóan kifejezetten melegigényes növény, kiültetése csak a fagyosszenteket követően (május 20 után) lehetséges, így jól illeszthető akár gyorsan lekerülő kora tavaszi zöldségfélék (például hónapos retek vagy madársaláta) utáni főnövényként is a jobb helykihasználás érdekében. A nagy tömegű lombozat, majd pedig a gumók fejlődéséhez sok tápanyagot (eleinte inkább nitrogén, a nyár második felében inkább foszfor, kálium és kalcium túlsúllyal) igényel, így a talaj tápanyagfeltöltését már a termesztés megelőző év őszén végzett mélyásáskor érdemes elvégezni érett szervestrágyával vagy Kiskertész NPK 15-15-15 műtrágyával. Kiültetést követően Omex Ferti I lombtrágyával segíthetjük az eredést, míg tápanyagban szegényebb homoktalajonok, illetve szervestrágya használata nélküli termesztés esetén a gumók növekedésének idején (júliustól) Kiskertész Lubofos 0-12-20 műtrágyával segíthetjük a gumók fejlődését és kedvezkő beltartalmi értékeinek kialakulását.


Az édesburgonya szaporítása

Az édesburgonya fajtaválasztéka rendkívül bőséges: léteznek hagyományos narancssárga, fehér, citromsárga és lila gumójú fajták, mind más-más felhasználási célra (burgonyapüré, hasábburgonya, saláta) alkalmasak. Az édesburgonya díszítőértéke is nagy, így léteznek kimondottan díszkertészeti célfajtái is különböző lombszínekkel (például sárgás, halványzöld, mélyzöld, antociános, sötétlila) vagy szeldelt levelekkel. A díszfajtákkal gyakran találkozhatunk városi viráglábákba ültetve futó dísznövényként, természetesen ezen fajták gumója is fogyasztható.
Édesburgonya szaporítóanyagot kereskedésben viszonylag ritkán kapni, de szerencsére mi magunk is könnyedén előállíthatjuk a kiültetésre szánt palántákat! Ehhez válasszunk ki egy nagyméretű, egészséges gumót, és február elejétől kezdve hajtassuk meg 25°C körüli hőmérsékleten. Ezt végezhetjük úgy, hogy a gumót hurkapálcákra rögzítve félig egy vízzel teli tálba süllyesztjük, vagy pedig jó minőségű, lehetőleg steril táptalajjal töltött virágszerépbe elültetjük úgy, hogy a gumó fele félig a talajszint alatt, félig fölötte legyen, és egyenletesen nedvesen tartjuk a hajtások megjelenéséig. A gumóból fejlődő hajtásokat nagyjából a 40 cm-es hossz elérésekor elválasztjuk az anyanövénytől, és belőle éles és steril késsel (legjobb a művelethez kertészeti oltókést használni) egyleveles dugványokat vágunk belőle: a rügyet tartalmazó levél fölött nagyjából 1-cm távolságra ferde metszlapot vágunk, és a rügy alatti hosszabb szárszakaszt steril és jó minőségű táptalajjal töltött szaporító cserepekbe ültetjük olyan módon, hogy a rügy alatt nagyjából 1-2 cm hosszúságú szárrész kerüljön a talaj felszíne fölé, és legalább 4-5 cm hosszúságú szárrész a talaj alá. A talajt folyamatosan tartsuk nedvesen, a növényeket világos helyen neveljük! A táptalaj szintje alá kerülő szárszakaszon hamarosan másodlagos gyökerek jelennek meg, míg a levél alatti rügyből új hajtás tör elő. A fagyosszentek elmúltával a palánta kiültethető a megfelelően előkészített ágyásokba. Kerüljük a túl mély vagy a túl sekély ültetést, mivel az előbbi a hajtáscsúcs elhalását, az utóbbi pedig a növény gyors kiszáradását, így rosszabb eredését okozhatja. A kiültetést megelőző néhány napban ne felejtsük el szabadföldi körülmények között megedzeni növényeinket, hogy a kiültetés a lehető legkisebb stresszel járjon majd a számukra!

 

batáta szabályos dugványozásszabályos egyleveles dugványok

Helyes dugványozása és szabályos egyleveles dugványok

 

Az édesburgonya ápolási munkái

Kiültetést követően folyamatosan gondoskodjuk a folyamatos vízutánpótlásról és a terület gyommentesen tartásáról! A hagyományos burgonyánál végzett töltögetésre, azaz másodlagos bakháthúzásra és édesburgonya esetében nincs szükség, mivel az édesburgonyának a hagyományos burgonya szárgumóival szemben gyökérgumói vannak, amelyek természetes habitusuknál fogva a megfelelő mélységben fejlődnek. A betakarítás ideje a kora ősz: szeptember végére a gumók általában már megfelelően fejlettek (az édesburgonya teljes tenyészidőszaka mindössze 100 nap) és felszedhetők. A gumókat ásóval emelhetjük ki a talajból. Vigyázzunk, mert az édesburgonya gumója a hagyományos burgonyánál sokkal törékenyebb, és az eltört burgonyák gyorsan romlanak! Betakarításkor vizsgáljuk át alaposan az egész területet, mivel a gumók gyakran az anyanövénytől távolabb helyezkednek el. A felszedett burgonyákról távolítsuk el a gyökér- és talajmaradványokat, majd száraz helyen tárolhatjuk őket. Sajnos a hosszabb ideig tartó tároláshoz szükséges hőkezelést házi körülmények között nehéz kivitelezni, de az édesburgonya minőségét és frissességét ennek ellenére is viszonylag sokáig megőrzi.


Az édesburgonya növényvédelme

Az édesburgonya növényvédelmével kapcsolatban viszonylag szerencsés helyzetben vagyunk, mivel eredeti élőhelyéről nem jöttek vele olyan specialista károsítók, amelyek komoly gazdasági károkat okoznának. Az Európában honos polifág, azaz soktápnövényű károsítók közül időszakosan a levéltetvek (elsősorban a fekete répalevéltetű) és a takácsatkák támadhatják meg növényeinket: előbbiek ellen valamilyen biológiai módszerrel (például káliszappanos permetezés), utóbbiak ellen pedig az állomány gyommentesen tartásával és megfelelő párásításával védekezhetünk. A meztelen csigák elsősorban a kiültetést követően jelenthetnek problémát, később a növény már károsodás nélkül elviseli a kismértékű rágást. Fontosak viszont a talajlakó kártevők, elsősorban a cserebogár pajorok, a drótférgek és a fonálférgek, ellenük a kiültetést megelőzően Picador 0,8 MG- vel végzett talajfertőtlenítéssel védekezhetünk.
Láthatjuk, hogy az édesburgonya egy könnyen és kis ökológiai lábnyommal megtermeszthető zöldségféle, ami jól illeszkedik a magyar konyhaművészet ízlésvilágába is. Ültessük kertjeinkbe bátran a jövő sikerzöldségét, és kísérletezzünk a termés sokoldalú felhasználásával: ez a hálás növényfaj garantáltan nem fog csalódást okozni!


 

édesburgonya cserebogár kártétel

Kerti kalendárium

Decemberi teendők kiskertünkben

Az őszi időszak végén, a lombozat lehullásával a gyümölcsfák téli mélynyugalomba vonulnak, azonban bőven vannak ekkor is olyan ápolási munkák, amelyek elvégzéséről gondoskodnunk kell. 

Januári teendők kiskertünkben

Még mindig tart a tél, így folytatódhatnak a téli tennivalók a kertben, de az is hasznos, ha egy bögre forró csoki mellett, akár a kandalló előtt gondoljuk át a jövő évi terveinket.