Korábban levélfoltosságként okozott kárt, mára a száron és a bogyón is megjelent.
Kórkép
A kórokozó a levélen apró vizenyős, a fonáki irányba kiforduló foltokat okoz. A foltok idővel megnőnek, barnás színük lesz, majd a levél lehull. A száron és a termésen is megjelennek a vizenyős foltok, majd ezek is nőnek, besüppednek, szélük beszakadozik.
Védekezés/Megelőzés
A fertőzés egyik forrása a vetőmag, ezért mindig ellenőrzött vetőmagot vegyünk. Ugyanakkor a növényi maradványokban is telel és a meleg, csapadékos időjárás idején fertőz. Eredményesen megelőzéssel védekezhetünk, ezért a meleg, párás, csapadékos időjárás fennálltakor permetezzünk.
Kultúra:
Paprika
A nyár talán legmelegebb napjai következnek, amikor is folytatódhat a betakarítás, majd a befőzés vagy fagyasztás, a raktározás télre.
Az ősz első hónapjában még élvezhetjük az utolsó napsugarakat, nagy sétákat tehetünk a sárguló lombú parkokban, és csodálhatjuk kertünkben még nyíló virágokat is.