Napraforgók – a nyárutó ragyogó ékkövei a kertben

Érdemes ezért kertünkbe is ültetni ebből a meglepően változatos növénycsoportból pár tövet: virágai üdítően feldobhatják egynyári ágyásainkat a nyár végi, virágokban már szegényebb időszakban, míg ősszel sokoldalúan felhasználható termései kedvelt csemegét jelenthetnek nekünk vagy kertünk téli madárvendégeinek.

Egy növényfaj – rengeteg változat

A napraforgó egyéves, észak-amerikai eredetű kultúrnövény, melynek rengeteg változatát nemesítették ki az idők folyamán, melyek mindegyike más-más termesztési célt szolgál. Legismertebbek az ipari fajták: ezek 1-2 méter magas száruk végén egyetlen, nagy méretű fészekvirágzatot hoznak, melyben sok, közepes méretű, magas olajtartalmú mag fejlődik. Léteznek kimondottan szotyolatermesztésre szolgáló fajták is: ezek kaszattermése nagy méretű, héja vékony, a mag nagy méretű és kellemes ízű. A dísznapraforgók nagysága fajtától függően 30 centiméter és 15 méter között is változhat, léteznek narancs és sötétbordó „szirmú”, sőt csak nyelves virágzatokat nevelő, „tömött virágú” fajták is, ezek fészkében azonban termés általában nem fejlődik. Az ipari fajtáktól eltérően a dísznapraforgók gyakran multiflorák, azaz egy-egy száron több virágzat is fejlődik, így a növény díszítőértéke hosszabb ideig megmarad. Az olajtermelés és a szotyolagyártás mellett a napraforgó kaszatterméseit felhasználhatjuk állatok takarmányozására (például a téli madártetők feltöltésére) is, míg a virágzatok szélén található, nagy szirmú nyelves virágokat a távol-keleti teakonyha előszeretettel használja a teakeverékek ízesítésére és színezésére. A napraforgó fontos gyógynövény: magjának és olajának magas telítetlen zsírsav tartalma, és a nyelves virágok flavonoidtartalma egyaránt jótékony hatást fejt ki a keringési rendszer és az erek egészségére. Fontos megemlíteni még, hogy az egynyári napraforgó nagyon közeli rokona a hazai kertekben is egyre jobban terjedő, évelő csicsóka (tudományos neve, a Helianthus tuberosus szó szerinti fordításban gumós napraforgót jelent). A csicsóka a napraforgónál később, augusztus-szeptemberben virágzik, az ősszel felszedhető gumói könnyen emészthető és jótékony hatású zöldségnövényként fogyaszthatók.

A napraforgó kiskerti termesztése

A napraforgó az egyik legkönnyebben nevelhető kiskerti dísznövény: ha néhány alapvető tanácsot követünk, garantált a siker! Legfontosabb a termeszteni kívánt fajta és a növények helyének meghatározása: a magasabbra növekvő fajtáknak természetesen nagyobb a térigénye. Közismerten napimádó növény, legjobban direkt napfényen, esetleg félárnyékban fejlődik. A napraforgót helybevetéssel szaporítjuk: a magokat 3-4 cm mélyre a tavaszi fagyok elmúltával (május elejétől) vethetjük sorokba, vagy fészkekbe. A dísznövényként ültetett napraforgót javasolt szakaszosan vetni (akár egészen június végéig), mert így az első fagyokig folyamatosan díszítik kertünket a mutatós virágok. Az előveteményre nem különösen igényes, de magas tápanyag- és vízigényű növény. A napraforgó jó talajzsaroló, azaz a tápanyagban vagy nedvességben szegényebb talajokon is viszonylag jól fejlődik, azonban ilyenkor a mélyre hatoló gyökerei a talaj összes tápanyag- és vízkészletét felveszik, így a következő évben az ágyásba kerülő utóvetemény könnyedén hiánytüneteket mutathat. A talaj tápanyagtartalmát a vetés előtt és a napraforgó lekerülése után szerves trágyával vagy Kiskertész NPK 15-15-15 műtrágyával pótolhatjuk. Növényeinket legalább a nagy nyári szárazságok idején öntözzük, és a magasabbra növekvő fajtákat célszerű karózni is! A csicsókát a vetőgumók tavaszi ültetésével szaporíthatjuk, az évelő növény a talajban maradó apró sarjgumókkal önmagát szaporítja a következő években. Vigyázat! A napraforgó és a csicsóka is hajlamos gyomosítani, így a napraforgó tányérjait még a magok kipergése előtt távolítsuk el, míg a csicsókát a kert azon részébe telepítsük, ahol nem okoz gondot, ha az ágyás idővel „kinövi magát”!

A napraforgó növényvédelme

Házikerti körülmények között, ha a vetésforgót betartjuk, a napraforgón általában nem kell súlyos kártételre számítanunk. Esős, párás időben a leveleken, a száron és a tányéron különböző gombás foltbetegségek (fehérpenész, szürkepenészes tányérrothadás, peronoszpóra, alternária) üthetik fel a fejüket: a lombozat vagy a szár, szürkepenész és fehérpenész esetén a virágtányérok is barnán elszíneződnek és elhalnak. A pusztuló növényi részeken spóratartó penészgyep vagy szkleróciumok (egyfajta kitartó képlet, ami a kórokozó fennmaradását segíti kedvezőtlen körülmények esetén) is képződhetnek. Legjobb védekezés a megelőzés, azaz a vetésforgó alkalmazása, de a kórokozók számára kedvező időjárás esetén dísznövényekben is engedélyezett gombaölő szerekkel (Meteor, Champion Gold, Switch 62,5 WG) vehetjük elejét a fertőzésnek. A lisztharmat nyár végén – ősszel jelenik meg a már öregedő lombleveleken: a leveleket nemezes fehér bevonat borítja, a fertőzött levelek idő előtt elszáradnak. Kártevők közül elsősorban a gyökérfogyasztók (cserebogár pajor, drótféreg) kártételére kell számítanunk, ellenük Picador 0,8 MG vetéskor történő talajba dolgozásával vehetjük fel a harcot. Az intenzív szárnövekedés időszakában a szárakon gyakran népes levéltetűkolóniák fejlődnek, ellenük Spilan 20 SG-vel permetezzünk! A napraforgó jellegzetes gyomnövénye az élősködő szádor: egyetlen megelőzési lehetőségünk a vetésforgó betartása.

napraforgó alternária

napraforgó peronoszpóra levél fonáki részén

drótféreg lárva imágója a pattanóbogár