Lisztharmat

Lisztharmat

Az őszibarack egyik jelentős betegsége, hiszen a terméseken megjelenő tünetek miatt azokon jelentős károkat tud okozni.


Őszibarack lisztharmat tünetei

A kórokozó megtámadhatja a leveleket, a hajtásokat, a vesszőket és a gyümölcsöket is. A levél színén szabálytalan sárgás foltok láthatók, a jellegzetes lisztharmatos fehér színű bevonat a levelek fonákán képződik. A levelek kanalasodnak, hullámosak lesznek, majd pedig elszáradnak. A hajtáson kezdetben foltszerűen, majd a hajtásokat körül ölelően jelenik meg az élénkfehér bevonat. A beteg hajtások ízköze rövidül, majd görbül és elhal. A terméseken okozott tünetek kezdetben nehezen vehetők észre a termések felületének szőrözöttsége miatt.  Később a terméseken kb. 5-10 mm nagyságú szürkésfehér, majd pedig barnuló foltok figyelhetők meg. A foltok idővel parásodnak, keményednek, a termés felületén egyenetlenség tapasztalható.

 

Őszibarack lisztharmet elleni védekezés

A legfontosabb teendő a megelőzés, melyet a lisztharmatos, deformált vesszők lemetszésével érhetünk el. A fajták lisztharmat fogékonysága eltérő, melyet a fajtaválasztás során, még ültetés előtt is érdemes lehet figyelembe venni! A levelek esetében csak a legfiatalabbak tekinthetők fogékonyak, vagyis a hajtáscsúcs alatti harmadik levél már ellenálló. A gyümölcsök is csak fiatalon, kb. 2,5 cm-es nagyságig fertőződnek meg a lisztharmattal. A védekezést már érdemes a levelek egérfül nagyságánál elkezdeni és az ellenálló gyümölcsméretig rendszeren védekezni. 

 

 

Kép forrása: Agrofórum

Kultúra:

Őszibarack

Megoldás bio kertészek részére:

Megoldások kiskerti felhasználóknak:

Kerti kalendárium

Májusi teendők kiskertünkben

Ebben a szép tavaszi hónapban csodálatos látványt nyújthat felvirágoztatott kertünk, erkélyünk, de a tennivalóktól se feledkezzünk el.

Júniusi teendők kiskertünkben

Ez a hónap még elég tennivalót tartogat a konyha- díszkert valamint balkonkertben tevékenykedő kiskertészeknek. Vegyük sorra a feladatokat: