A lemosó permetezést legalább évente célszerű elvégezni, tavasszal, de még hatásosabb lenne késő ősszel is, hiszen mindkét időpontban sérülékenyebbek a kórokozók, kártevők így állományuk hatékonyabban gyéríthető. A zord időjárás is pusztítja a létszámukat. Az előző évi fertőzöttséget és az előrejelzéseket is vegyük alapul, mikor a jövő évre tervezünk.
A tél végi lemosó permetezés előtt fontos a fák, bokrok mechanikai növényvédelmét is elvégezni. A metszéssel egy időben végezhető a sérült fertőzött részek eltávolítása és fontos, hogy a fák alól is távolítsuk el a lehullott növényi részeket, mint a fertőzött levele, gyümölcsmúmiák. Ássuk mélyen a földbe vagy égessük el azokat, hogy ne tudjanak bennük áttelelve gondot okozni a kártevők, kórokozók. A metszés során keletkező 1-2 cm-nél nagyobb felületeket feltétlenül kezeljük fasebkezelővel, nehogy innen fertőződjön meg a növény. Az eszközöket. amelyekkel dolgozunk, folyamatosan fertőtlenítsük alkoholos vagy fertőtlenítőszeres oldattal. A sarjakat is távolítsuk el, hiszen így is megszabadulhatunk az ott telelő kártevők nagy hányadától.
Lemosó permetezéshez használhatunk réz, poliszulfidkén vagy olaj készítményeket, amelyek a gazdaboltokban szerezhetünk be. Mindenképpen olvassuk el a címkét és tartsuk be az azon leírtakat! Figyeljünk arra, hogy a szert a megfelelő koncentrációban alkalmazzuk fagy és szélmentes időszakban! Nagy vízmennyiséget alkalmazzunk és figyeljünk arra, hogy a permetlé alaposan borítsa be a fát. Befejező műveletként öblítsük ki a permetező eszközt, és ezt a lét is jutassuk a növényekre. A munkavédelmi eszközöket a címkeszöveg alapján válasszunk és alkalmazzuk.
A nyári hónapokban gyönyörködhetünk az eddigi kemény munkánk eredményében, hiszen mind a virágoskertben, mind a balkonládákban hálásan virágoznak dísznövényeink.
A nyár talán legmelegebb napjai következnek, amikor is folytatódhat a betakarítás, majd a befőzés vagy fagyasztás, a raktározás télre.