A legcsendesebb kertek…

A Mindenszenteket megelőző hetek általában a sírok karbantartásáról szólnak, így is biztosítva az ünnepnek járó méltóságot, de természetesen a nyitott sírok nem csak ilyenkor, hanem egész évben rendszeres gondozást igényelnek. Ne feledkezzünk el azonban arról, hogy a temetőket nem véletlenül nevezik sírkerteknek: a temetői kertészkedés a díszkertészet egy speciális ágazata, mely szintén komoly szakértelmet és sok ráfordított munkaórát igényel. A kérdést tovább bonyolítja, hogy a temetőkertekben még a városlakók is gyakran szembesülnek megoldandó kertészeti feladatokkal, melyek a hiányos szaktudás következtében elsőre rémisztőnek tűnhetnek, vagy adott esetben az alkalmazott „megoldás” a legjobb szándék ellenére is kudarcra van ítélve. A következőkben mutatok néhány kertészeti tippet, melyek segítségével szeretteink sírjait, valamint azok környezetét egész éven át könnyedén rendben tarthatjuk, méltó megemlékezést nyújtva.

Miben más a sírkert, mint a házikert?
 

Mindenekelőtt a méretében és a gazdálkodás jellegében. Ha valaki kertes házban lakik, vagy telket vásárol, annak mérete lehet ugyan kisebb vagy nagyobb, de általában elegendő sokféle termesztési cél egyidejű megvalósítására (például zöldségeskert, gyümölcsös, dísznövényágyások, pihenőkert stb.), és ez a telekméret hosszútávon is állandó, így könnyen tervezhető, sőt – amennyiben újonnan vásároljuk – mérete is alkalmazkodhat igényeinkhez. Ezzel szemben a temetőkertek erősen kötött méretűek: bár maga a parkosított sírkert sokkal nagyobb területű, mint a legnagyobb házikertek, de az egyes sírok körüli, a hozzátartozók által „megművelt” terület nagyon kicsi (van, hogy csak éppen egy virágládányi), és ez a mozaikos szerkezet alapvetően meghatározza a temetőkert tájépítészeti sajátosságait is. Bár az önkormányzatok és a helyi építési rendeletek házikertek esetében is számos korlátozást tartalmazhatnak (például hogy a telken belül hova és milyen épület/építmény emelhető, nagy méretű fák és cserjék hogyan telepíthetők), de temetőkertekben a fenntartó általában még szigorúbban meghatározza a lehetőségeket: adott a parcellaméret, a keretméret, illetve gyakran tiltják a fásszárú növények egyedi telepítését, így a sír növényesítése általában a lágyszárúakra, esetleg kisméretű félcserjékre és cserjékre korlátozódik. A kettős fenntartás jellemző a temetőkertek gondozására is: a legtöbb esetben maga az üzemeltető végzi a terület parkosítását, az utak és közművek karbantartását, valamint a közös használatú parkrészek kaszálását, míg a hozzátartozókra hárul a sír és közvetlen környezetének gondozása. Nagyon fontos, hogy az esetleges jövőbeli konfliktusok elkerülése érdekében mindig gondosan tanulmányozzuk az adott temető házirendjét, és az abban foglaltakat tartsuk be!

Temetőkert, mint növényi élőhely
 

Bár a növények egészséges fejlődéséhez szükséges feltételek azonosak, bárhol is helyezkedik el az adott kultúra, a temetőkertek által biztosított életkörülmények azonban a legtöbb esetben jelentősen eltérnek a házikertekben tapasztalhatóktól, melyeket a sírok környezetének növényesítésekor is mindenképpen figyelembe kell vennünk! A temetőkerteket, főként faluhelyen, hagyományosan a gyenge talajú, más művelési módra nem alkalmas telkeken alakították ki, így a termőtalaj minősége a legtöbb esetben kimondottan gyenge, általában alacsony humusztartalom, és túl laza, vagy éppen túl kötött szerkezet jellemzi őket, de a sziklás talaj sem ritkaság. A helyzetet gyakran tovább rontja a temetőkre jellemző erős taposási kár (munkagépek, parkkarbantartó gépek, gyalogosforgalom), valamint az a tény, hogy a sírgödrök kiásásakor a feltalaj és az altalaj gyakran felcserélődik, így a friss sírok felületét gyakran váztalajszerű, erősen bolygatott réteg borítja, mely nem szolgáltat elegendő tápanyagot a dísznövények számára. A bolygatott felszín ugyanakkor az első néhány évben nagyon kedvez a pionír gyomok (libatop, parlagfű, egyéves perje, árvacsalánfajok) tömeges kelésének. A talaj minősége a szokásos kerti eljárásokkal (komposzt vagy szerves trágya beforgatása, nagyon súlyos esetben talajcsere, esetleg konténeres kiültetés) orvosolható.

A sír környezetének fényellátottsága nagyban függ a temetőkert kitettségétől, de elsősorban a parkosítás módja és mértéke határozza meg: új köztemetők új parcelláiban nem ritka az egész napon át tartó direkt napsütés, míg északias kitettségű régi sírkertekben gyakran mélyárnyék honol: természetesen az eltérő körülmények más és más növényfajok számára kedvezőek, vagy éppen halálosak.

A harmadik, de legalább ugyanilyen fontos tényező a vízellátottság: temetőkertekben a rendszeres öntözés nagyon ritkán kivitelezhető, így a beültetést célszerű szárazságtűrő fajokkal végezni, illetve lehetőségeinkhez mérten csökkenteni a párolgási veszteségeket is, például a talaj mulcsozásával és a sír gyommentesen tartásával. Ha úgy döntenénk, hogy például egy teljesen fedett síron dézsás növényeket nevelnénk, vegyük figyelembe az öntözhetőséget: mivel a kisméretű konténer nagyon gyorsan kiszárad, így javasolt a nagy méretű edények használata, melyek öntözését valamilyen „önitató” (például agyagcserepes öntöző) segítségével hosszabb távon is megoldhatjuk. Ha évelő növényt nevelnénk edényben, gondoskodjuk a megfelelő teleltetésről, vagyis a földlabda átfagyásának megakadályozásáról, ugyanis fagyott talajban növényeink a vízfelszívás hiányának és a gyökerekben képződő jégkristályok roncsoló hatásának következtében biztosan elpusztulnak.

Ideális temetői dísznövény jellemzői
 

Kompakt méretű, tágtűrésű, könnyen és olcsón beszerezhető, nem igényel növényvédelmet, nem gyomosít, mutatós, illeszkedik a sír és a sírkert stílusához, és díszítőértékét lehetőleg egész évben megőrzi. Természetesen egyetlen növényfaj sem képes az összes felsorolt kritériumnak maradéktalanul megfelelni, éppen ezért mindig az adott helyzet határozza meg a sikeresen telepíthető fajok és fajták körét. Szerencsére a temetők előtti virágboltok általában a kimondottan temetőkertekbe illeszkedő növényfajok palántáit árusítják, így kérdés esetén forduljunk nyugodtan az eladóhoz! A kiválasztás legfontosabb kritériumai (a díszítőérték mellett) a termőhelyi igények illetve a kifejlett növény mérete: mindig vegyük figyelembe, hogy az adott sír vagy sírrészlet megfelel-e az adott növény igényeinek, például a rózsameténg vagy a teltvirágú porcsin gyönyörűen virítanak a száraz, tűző napnak kitett sírokon, de mély árnyékban csak senyvednek, ugyanakkor a gyöngyvirág, a díszpáfrányok, a kövirózsa és az árnyliliomok például kimondottan félárnyékos-árnyékos termőhelyet igényelnek. A sír kompozíciójának megtervezésekor mindig a növény kifejlettkori méreteit vegyük figyelembe: a sír közepébe ültetett cukorsüvegfenyő, törpefenyő vagy éppen kerti jukka 1–2 évig nagyon jól mutathat például, de hamarosan kinövi helyét és eltakarja a fejfát. Mivel temetőkertekben a legritkább esetben van lehetőségünk rendszeres növényvédelmet folytatni, ezért lehetőleg kerüljük az ebből a szempontból „problémás” növények ültetését is. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: modern rózsák (levéltetvek, kabóca, tintafoltosság), hosszú bimbófejlődésű növények, mint a dália, gerbera, szegfű (virágtripszek, gyapottok-bagolylepke), díszkáposzták (földibolhák), körömvirág (lisztharmat).

levéltetű kolónia krizantémon

lisztharmat tünete körömvirágon

Néhány ajánlott növényfaj

Teltvirágú porcsin (Portulaca grandiflora): porcsinrózsa és kukacvirág néven is futó, színpompás, alacsony termetű, magról szaporítható egynyári. Helyre vetéssel és palántáról is könnyedén szaporítható, idővel elveti önmagát. Gyenge talajokon is szépen fejlődik, szárazságtűrő, viszont teljes direkt napfényt igényel. Nincs ismert növényvédelmi problémája.

Rózsameténg (Catharanthus roseus): az utóbbi évtizedben erősen terjedő, mutatós, élénkzöld lombszínű, tarka virágú egynyári (eredeti trópusi élőhelyén évelő félcserje). Jellemzően palántáról ültetjük, melyet a kereskedelemben tévesen „vinca” vagy „vinka” néven árusítanak. Napfénykedvelő, szárazságtűrő.

Kis és nagy meténg (Vinca minor és Vinca major): ők a valódi „vincák”. A mérsékelt égöv erdei aljnövényzetek fajai, éppen ezért hazánkban is télálló, évelő félcserjék, melyek félárnyékos körülmények között, párásabb környezetben érzik jól magukat. Égszínkék (néha fehér) virágaikat tavasszal bontják. Mint terjedő tövű gyeppótlók, néhány év alatt az egész sírt örökzöld szőnyegként borítják.

Varjúhájak (Sedum spp.): pozsgás levelű, szintén terjedő, fajtól függő magasságú és lombozatú, de jellemzően alacsony termetű örökzöldek. A talaj iránt egyáltalán nem kényesek, gyakran a sírok kőfelületeit is vastagon ellepik. Szárazságtűrők, miden termőhelyen kielégítően fejlődnek, növényvédelmi problémájuk nem ismert.

Petúnia (Petunia x hybrida): kis-közepes méretű, rövid tenyészidejű, magról szaporított egynyári, melynek fajtái hihetetlen változatosságban állnak rendelkezésünkre a kicsitől a nagy virágúig, az egyszínűtől a tarkáig, sőt léteznek fodros szirmú változatai is. A virágok nyár elejétől az első fagyokig virítanak, illatuk bódító. Bár a petúnia burgonyaféle, de a családra jellemző károsítók békén hagyják. Az egyszerűbb, régi fajtái gyakran újravetik magukat.

Árvácska (Viola spp.): Jellemző temetői, áttelelő egynyári virágok, melyek októbertől májusig díszítik a sírokat. A fajtaszortiment szintén nagyon nagy, de érdemesebb a kisvirágú változatokat ültetni, mert azok sokkal ellenállóbbak. Az árvácska csak jó minőségű talajon, megfelelő vízellátás és kellően párás környezet esetén fejlődik szépen. Az első nyári hőhullám előtt viszont érdemes eltávolítani, mert a nagy meleget nem tűri, és ilyenkor nagyon gyorsan leromlik (jellemzően lisztharmatosodik).

Krizantém (Chrysanthemum spp.): talán a legismertebb temetői virág, bár újabban a díszkertészek, sőt az ehető virágok kedvelőinek körében is egyre népszerűbb. Nagy változatosságú, áttelelő tövű évelő, mely jó alkalmazkodóképessége révén kevés gondozás esetén is hosszú életet él a sírokon. Rövidnappalos növény, virágzatait Mindenszentek környékén, hosszú időn át hozza. Tavasszal a fiatal hajtásokat néha megtámadják a levéltetvek.

Hagymások (tulipán, nárcisz, jácint, hóvirág): őszi telepítést követően különösebb gondozás nélkül is sokáig megőrzik jó kondíciójukat. Egyetlen hátrányuk, hogy virágzási idejük rövid.

Nem ajánlott növényfajok

Magastörzsű rózsa (Rosa spp.): Már az ideális növényfajok általános ismertetésénél kiemeltem a rózsafélék gyakori növényvédelmi problémáit, a magastörzsbe oltott rózsák azonban – bár valóban mutatósak – de rendkívül kényes növények, rendszeres (szinte napi szintű) gondozás híján az alany ugyanis előbb-utóbb „lerúgja” magáról a nemest. Amennyiben mégis szeretnénk rózsát szerettünk sírjára, vagy annak közelébe, az ellenállóbb vad fajokból (például ráncoslevelű rózsa, jajrózsa), esetleg az extenzív körülményekre nemesített parkrózsákból válasszunk.

Tuják, ciprusok (Cupressaceae család): A család legtöbb tagja eleve túl nagy termetű a sírkertekbe, ráadásul nehezen tűrik a hazánkra egyre jellemzőbb időjárási szélsőségeket, ezért temetőbe ültetve általában néhány éven belül leromlanak és kipusztulnak. Ha mégis valamilyen örökzöldet szeretnénk, és a temető házirendje is megengedi az ültetést, akkor a jobb szárazságtűrésű, talaj iránt kevésbé érzékeny tiszafákból (Taxus spp.) vagy borókákból (Juniperus spp.) válasszunk, esetleg ültethetünk cukrosüvegfenyőt (Picea glauca) vagy törpefenyőt (Pinus mugo) is.

Puszpáng (Buxus sempervirens): sokáig kedvelt temetői növény volt ez az elegáns, sötét és örökzöld lombú, könnyen kordában tartható, jól alakítható díszcserje. Sajnos az egyre forróbbá és szárazabbá váló klíma, valamint egy új kártevő, a puszpángmoly (Cydalima perspectalis) elszaporodásának következtében rendszeres gondozás hiányában bizton elpusztul, ezért a temetőkertekből is kiszorulóban van. Helyettesítése fagyallal és örökzöld kecskerágókkal lehetséges.

Kerti bambuszok: bár tágtűrésűek, de erősen gyomosító, egyre inkább inváziósan viselkedő növények, melyek stílusidegenek is a temetőkertekben.

Egy nagyon rossz gyakorlat…
 

Sajnos zárásként meg kell említenem egy nagyon rossz gyakorlatot, mely hazánkban elsősorban a ’90-es években élte kétes „virágkorát”, de sajnos még napjainkban is rendszeresen találkozom vele. Ez pedig nem más, mint a sír szegélyének, sőt, sok esetben belsejének „felsózása”. A gyomok ellen nem sokat ér: a sótűrő fajok úgyis feljönnek, a kiszórt só viszont erősen mérgezi az ültetett növényeket, megöli a talajéletet és a csapadékkal lemosódik a talajvízbe is. Gyomos területeken alkalmazzunk helyette talajtakarást: akár a beültetett réteg alatt, például agroszövettel, akár a felszínen, például mulcsozással (és ne kőzúzalékkal!). Indokolt esetben végezzünk kézi gyomlálással kiegészített perzseléses vagy vegyszeres gyomirtást, vagy fedjük a sírt jó gyomelnyomó talajtakarókkal (gyöngyvirág, télizöld, varjúháj, borostyán stb.). Ha végképp semmi időnk a sír gondozására, inkább fedjük le teljesen: így a rendezett megjelenés anélkül is biztosítható, hogy a talajt sóval mérgeznénk.