A cseresznye és a meggyfák metszése

Nagyméretű cseresznyefák

A cseresznye tipikus példája a kertekben a „fáramászós” gyümölcsfának, amely a legtöbb helyen nagyra növő gömb koronaformával rendelkezik. Ezeken a fákon azonban a gyümölcs többsége számukra nehezen, vagy egyáltalán nem elérhető el, a korona külső, felső részén terem, ami általában a madarak martalékává válik, vagy egyszerűen a fán romlik meg. A fák alsó, középső részén lévő termést sem olyan egyszerű begyűjteni, mászást, létrázást igénylő fáradságos munkának számít. Célszerű lenne tehát a cseresznyénél is kisebb, emberméretű fákat nevelni, amik könnyebben betakaríthatók és nem utolsósorban egyszerűbben metszhetők. 

Cseresznyefák metszése

A termesztéstechnológia elmúlt évekbeli fejlődésének köszönhetően már a cseresznyénél is meg van a lehetőségünk a hagyományos fákéhoz képest kisebb méretű orsó koronák alakítására. Az almánál és a körténél is alkalmazott szabad orsó koronaforma a cseresznyénél is jól használható és könnyen fenntartható. Ehhez a korábbiakhoz képest alacsonyabb, 70-90 cm magas törzset szükséges kialakítani. A fák nevelésénél pedig fontos feladat a telepítés utáni években az alsó elágazások vízszinteshez közeli lekötözése, amivel elősegítjük azok termőre fordulását, valamint biztosítjuk a központi tengely dominanciáját. A fák sudarának, tengelyének ugyanis mindig erősebbnek, vastagabbnak kell lennie, mint a rajta lévő elágazásoknak, így kapjuk meg a számunkra kedvező piramis, vagy kúp faalakot. A tengelyen a túlvastagodó részeket mindig el szükséges távolítani, amivel megőrizzük az optimális vastagsági viszonyokat. Ez főként ágvágó ollós, ritkító metszést jelent, amikor tőből távolítjuk el a vaskos részeket. Ezen szabályok betartásával 3-4 méteres, könnyebben kezelhető fákat nevelhetünk, amelyekről leszedhető ugyanaz a termésmennyiség, amit a korábbi 20 méteres fák alsó részéről tallóztunk össze.  

Elhanyagolt meggyfák

A meggyfák ápolásának igényessége a legtöbb házi kertekben elmarad a kívánatostól. Sajnos széleskörűen elterjedt az a nézet, miszerint „nem kell azt metszeni, úgyis teremni fog”. Nagyrészt ennek köszönhető a fák fűzfaszerű látványa, amikor a rendszeres metszetlenség hatására lecsüngő, felkopaszodott ostorszerű képletek tömkelege lepi el a fát. Ehhez gyakran még társulnak a moníliás fertőzés okozta „forrázásos tünetek” is, ami még tovább csökkenti a termőfelület nagyságát. A növények erőnlétét számos esetben tovább rontja az is, hogy a fák kénytelenek beérni a természetesen lehullott csapadékkal, öntözésben ugyanis viszonylag ritkán részesülnek, illetve szerves trágyát, vagy műtrágyát is csak elvétve kapnak. 

Kopaszodásra hajlamos meggy metszése

A meggy sajátos növekedési tulajdonságokkal rendelkező gyümölcsfajnak számít, amelynél gyakorlatilag minden fajtára jellemző az erőteljes felkopaszodás. A fákon a termés jelentős része ugyanis az egyéves vesszők oldalsó rügyein képződik, míg a hajtások csupán a vesszők csúcsi részen található rügyekből képződnek. Az ezalatt lévő rész pedig, ahol a gyümölcs jön létre, a letermés után kopasszá válik. A fák növekedési sajátosságai miatt így a felkopaszodást, valamint annak gyorsaságát csak mérsékelni tudjuk, megállítani nem. Ennek legjobb, leghatásosabb eszköze az, ha a fákat évenként rendszeresen metszésben részesítjük. Téves tehát az a felfogás, miszerint a meggyet nem szükséges metszeni. 
A meggy másik jellegzetes termőrésze az úgynevezett bokrétás termőnyárs, ami sok-sok virágrügy egy csokorban való elhelyezkedését jelenti. Ezek a 2-4 éves korú részeken, a gallyakon képződnek, viszont csak abban az esetben találkozunk velük nagy számban, ha évről évre metsszük a fákat. A kopaszodás jelensége érvényes ugyanis a gallyakra is. 

Évente metsszük a meggyet is

A meggyfák helyes metszésére már az ültetés után nagy figyelmet kell szentelni. Bármilyen koronaforma alakítását tervezzük ugyanis, a telepítés utáni években, a termőre fordulás előtt a vesszőket minden esetben mérsékelten vissza kell vágni, annak érdekében, hogy azok minél jobban elágazódjanak. Ezzel növeljük a lombkorona méretét, valamint mérsékeljük a kopaszodást. Az az általános szabály, hogy a vékonyabb, gyengébb vesszőket jobban visszavágjuk, kb. felére, míg az erősebb, vastagabb vesszőket hosszabbra hagyjuk, kb. a kétharmadára. Ezt évről évre addig célszerű elvégezni minden tavasszal, amíg a fa ki nem nő a kezünk alól, a mi magasságunkban van. 
A termőfákon már változtatnunk kell a metszés stratégiáján. Ekkor arra kell törekednünk, hogy minél több fényt juttassunk be a korona belsejébe. A fák külső, valamint a felső részein több ritkító jellegű beavatkozást kell végeznünk, ami azt jelenti, hogy tőből távolítsunk el néhány vastagabb, kopasz elágazást, amivel lyukakat nyitunk a fába. A korona alsó, valamint a belső részein pedig, ahol nagyobb az árnyék, inkább visszametszéseket kell végeznünk. Ebben az esetben a 2-4 éves korú gallyakat vágjuk vissza egy-egy oldalsó elágazásra, amivel a növekedést serkentjük.

Mint láthattuk tehát, a cseresznye és a meggy is igényes növényünk, évről évre szükséges metszésben részesíteni a fákat. Ne elégedjünk meg a fánkénti egy-két vödör mennyiségű gyümölccsel, gondosabb ápolással ennek többszörösét is képesek teremni.