A hagymán kialakuló szürkepenészes rothadásért nemcsak egy, hanem négy különböző botritisz faj is felelőssé tehető. Néhány fajuk csak a hagymafejeket károsítja, de vannak a levélen is tünetet okozó változatai.
A különböző kórokozók, melyek a szürkepenész kialakulásáért felelősek, egyrészt már a felszedéskor is jelen lehet a növényeken. A hagymatest, vagy azok nyaki részének rothadását, valamint a leveleken szürkésbarna bevonat kialakulását is okozhatják. Csapadékos időjárás esetében egyik változatuk a leveleken is fertőzhet, azokon megnyúlt, sárgásfehér, enyhén besüppedő foltok kialakulását eredményezheti. Tárolás során a kórokozó a hagymafejben tovább is terjedhet, mely által húsos levelei enyhén vizenyőssé, valamint szürkésbarnává válnak. A beteg fejek végül elrothadnak, mumifikálódnak.
Megelőzés szempontjából kiemelt jelentősége van a 3-4 éves vetésforgó betartásának, a megfelelő sor-és tőtávolság betartásának. A peronoszpóra ellen végzett permetezés a botritisz lombfertőzése ellen egyaránt hatékony védekezésnek mondható. A hagyma felszedését lehetőség szerint száraz időjárás esetében végezzük el, valamint a betárolás előtt azok 7-10 napig való szikkasztását se mulasszuk el. Válogassuk ki tárolás előtt a betegség tüneteit mutató fejeket, mely által nagyobb mértékű terjedése a tárolóban megakadályozható. A tárolás során kerülni kell a magas páratartalmat és hőmérsékletet, mely kedvez a kórokozók fertőzésének, valamint csak tiszta, fertőtlenített, növényi maradványoktól mentes tárolót válasszunk.
Kép forrása: vommons.wikimedia.org, Rasback
Kultúra:
Vöröshagyma
Az őszi időszak végén, a lombozat lehullásával a gyümölcsfák téli mélynyugalomba vonulnak, azonban bőven vannak ekkor is olyan ápolási munkák, amelyek elvégzéséről gondoskodnunk kell.
Még mindig tart a tél, így folytatódhatnak a téli tennivalók a kertben, de az is hasznos, ha egy bögre forró csoki mellett, akár a kandalló előtt gondoljuk át a jövő évi terveinket.