Kis téli araszoló áfonyában

Kis téli araszoló áfonyában

Elsősorban a hosszú és meleg, csapadékos őszi időjárás kedvez jelentős mértékű felszaporodásának.


Kárkép


A tojásból kelő hernyók tavasszal teljes mértékben képesek táplálkozásuk során a rügyeket kirágni, majd később pedig a bimbókat is, illetve a virágokat egyaránt képesek felélni. A friss hajtásokból készített sodratokban szövedék védelme alatt élnek, melyet csak az éjszaka folyamán hagynak el és szabálytalan, lyukas, karéjozott leveleket hagynak maguk után. Jelentős egyedszám esetében akár képesek tarrágást is okozni, a növényeket teljesen felkopaszítani. A lomjuktól megfosztott fák kondíciójának romlása által termőképessége, betegségekre való fogékonysága is nagymértékben lecsökken. A kártevőnek évente egy nemzedéke van, melynek rajzása késő őszre tehető, majd pedig tojás alakban telel át. 


Védekezés


A kis téliaraszoló rejtettebb életmódja miatt, a tavaszi időszakban rendszerint több védekezésre is szükség lehet. Érdemes legalább két alkalommal 5–10 napos időközökkel megismételni a permetezést (Laser Duplo, 2 ml /10 l víz  dózisban). Továbbá a nyáron végzett talajmunkákkal, júniusban, a talajban fejlődő bábok számát gyéríthetjük sikeresen. 
 

Kultúra:

Áfonya

Megoldás bio kertészek részére:

Kerti kalendárium

Decemberi teendők kiskertünkben

Az őszi időszak végén, a lombozat lehullásával a gyümölcsfák téli mélynyugalomba vonulnak, azonban bőven vannak ekkor is olyan ápolási munkák, amelyek elvégzéséről gondoskodnunk kell. 

Januári teendők kiskertünkben

Még mindig tart a tél, így folytatódhatnak a téli tennivalók a kertben, de az is hasznos, ha egy bögre forró csoki mellett, akár a kandalló előtt gondoljuk át a jövő évi terveinket.