A dohánytripsz egy soknemzedékű kártevő, mely fejlődésének a meleg és száraz időjárás kedvező feltételeket biztosít. Nemzedékei összefolyhatnak, ezáltal egész tenyészidőszakban károsíthatnak a vöröshagymán. A kb. egy mm nagyságú, sárgás, vagy sárgás-barnás kártevőt főként nagyító segítségével ismerhetjük fel, két pár sörtés szárnyáról, valamint hét ízű csápjáról.
A dohánytripsznek sok tápnövénye van, vöröshagymán, káposztán, paprikán, de uborkán egyaránt fejlődhet. A vöröshagymán szívogatásának hatására kezdetben apró, ezüstös foltok láthatók a levelek hónaljában. Később szívásnyomai az egész levéllemez felületére kiterjedhetnek, mely által a levelek fehéres-szürkés színezetűek lesznek. A levelek csökkent fotoszintézise által a hagymatest fejlődése egyaránt visszamarad.
A tripszek elleni védekezés előrejelzésen alapul, melyhez sárga- vagy kék színű vizes edényeket, ragacslapokat is használhatunk. Ezek kihelyezésének ideje április végére tehető. Megjelenésüket pár naponta ellenőrizni szükséges, már pár egyed esetében is indokolt lehet a védekezés. A készítmények közül jó hatékonyságot érhetünk a Laser Duplo-val 2 ml/10 liter dózisban felhasználva.
Vöröshagyma, Hagymafélék
Az őszi időszak végén, a lombozat lehullásával a gyümölcsfák téli mélynyugalomba vonulnak, azonban bőven vannak ekkor is olyan ápolási munkák, amelyek elvégzéséről gondoskodnunk kell.
Még mindig tart a tél, így folytatódhatnak a téli tennivalók a kertben, de az is hasznos, ha egy bögre forró csoki mellett, akár a kandalló előtt gondoljuk át a jövő évi terveinket.