Kórkép
Ez egy tároláskor fellépő betegség, amit a szabadföldről kap el a növény. A fertőzés okozza a növényeken tárolás közben fellépő szürke penészbevonatot és az alattalevő növényi részek rothadását. Csapadékos időben a hagyma szárának megdőlését, és a jellegzetes szürkés bevonatot okozza az egyes növényi részeken.
Megelőzés/Védekezés
Megbízható helyről vásárlpjuk a szaporító anyagot. Tartsuk be a vetésforgót. Kerüljük a sűrű állományt. Csapadékos időben, a peronoszpóra elleni védekezéssel egy időben védekezzünk a kialakulása ellen vegyszeresen. Igyekezzünk száraz időben felszedni a hagymát, és utána is körültekintően kell a betárolásig bánni a terménnyel, hogy ne alakuljon ki a fertőzés.
Kultúra:Hagymafélék, Fokhagyma
Az őszi időszak végén, a lombozat lehullásával a gyümölcsfák téli mélynyugalomba vonulnak, azonban bőven vannak ekkor is olyan ápolási munkák, amelyek elvégzéséről gondoskodnunk kell.
Még mindig tart a tél, így folytatódhatnak a téli tennivalók a kertben, de az is hasznos, ha egy bögre forró csoki mellett, akár a kandalló előtt gondoljuk át a jövő évi terveinket.