Kórkép
A ribiszke levelén igen apró, 1 mm-nél nem nagyobb szögletes alakú és sárga színű, majd később elszáradó és barnuló pontok láthatók. A fonákon e foltoknak megfelelően sárgásbarna színű gombaképletek is kifejlődnek. Védekezés hiányában akár korai lombhullást is okozhat. A rozsdagomba egy gazdaváltós faj, így nemcsak a ribiszkét, hanem pl. a simafenyőt (öttűs fenyő fajokat), mint köztes gazdáját is fertőzi.
Védekezés/Megelőzés
A fertőzés forrásai egyrészt a beteg lehullott levelek, valamint a köztesgazdák közelsége egyaránt. A köztes gazdától való távolsága, a beteg levelek megsemmisítése a fertőzést mérsékli. A kémiai védelemre mindenképp érdemes hagyatkozni ott, ahol rendszeresen előfordulnak a tünetek. A permetezést már virágzás előtt és után, valamint a nyár közepén is érdemes megismételni. A készítmények közül felhasználható kiskerti tulajdonosok számára is a a Signum WG 20 g/ 10 liter víz dózisban.
A kép forrása: commons.wikimedia.org, Marek Argent
Kultúra:
Ribiszke
A nyári hónapokban gyönyörködhetünk az eddigi kemény munkánk eredményében, hiszen mind a virágoskertben, mind a balkonládákban hálásan virágoznak dísznövényeink.
A nyár talán legmelegebb napjai következnek, amikor is folytatódhat a betakarítás, majd a befőzés vagy fagyasztás, a raktározás télre.