Gyakran előforduló, szembetűnő, de nem annyira jelentős károkat okozó kártevő.
A tojásból kelő lárvák berágnak a hajtásba, így daganatok, gubacsok képződnek a málna és a szeder fás részein. A kialakuló képletek miatt a növény vízfelvétele korlátozódik, valamint gyakran a károsítás helye felett a hajtások is eltörnek.
Az állomány rendszeres figyelésével, így a megjelenő, gubacsos vesszők és hajtások eltávolításával megelőzhető súlyos mértékű felszaporodásuk. Házikerti körülmények között a fent említett eljárás a legjobban célravezető, hiszen elhúzódó rajzásuk és a termések érése miatt a kémiai védekezést meglehetősen nehéz feladatnak mondható.
Málna
Ez a hónap még elég tennivalót tartogat a konyha- díszkert valamint balkonkertben tevékenykedő kiskertészeknek. Vegyük sorra a feladatokat:
A nyári hónapokban gyönyörködhetünk az eddigi kemény munkánk eredményében, hiszen mind a virágoskertben, mind a balkonládákban hálásan virágoznak dísznövényeink.