Elzinoés betegség

Elzinoés betegség

Rendszeresen előforduló betegség, ami a málna és szeder termesztése esetében is megjelenhet. 


Kórkép


A levélen, hajtáson, valamint a vesszőn is okoz tüneteket. A levélen apró, liláspiros színű, majd később lilásbarna szegélyű és szürkés közepű kerek foltok láthatók. A levélen található foltok gyakran ki is töredeznek. A hajtáson és a vesszőn a foltok bemélyednek, lilás színű, valamint szürke foltok is képződhetnek. A lilás foltok általában a hajtás felső részén alakulnak ki, melyek pár mm nagyságúak, még a szürke foltok a vesszők felső felében jellemzőek. 


Védekezés


A fertőzés forrásai lehetnek a beteg levelek és vesszők, így a fertőzött levelek összegyűjtésének és megsemmisítésének kiemelt szerepe van a védekezésben. A metszés során továbbá a fertőzött fás részek eltávolítása egyaránt fontos feladat. A kémiai védekezést megelőző jelleggel már a rezes lemosó kezelés során érdemes elkezdeni, majd a sarjak néhány hetes állapotában érdemes permetezni pl. Signum WG-vel 20 g / 10 liter víz dózisban.
 

Kultúra:

Málna

Megoldások kiskerti felhasználóknak:

Kerti kalendárium

Januári teendők kiskertünkben

Még mindig tart a tél, így folytatódhatnak a téli tennivalók a kertben, de az is hasznos, ha egy bögre forró csoki mellett, akár a kandalló előtt gondoljuk át a jövő évi terveinket.

Márciusi teendők kiskertünkben

A tavasz első hónapjában érdemes előkészítenünk zöldségeskertünk talaját, amelybe a hónap végén a korai zöldségeket vethetjük el.