A betegség gazdanövényei elsősorban a meggy és a cseresznye. A kórokozó a leveleken telel át.
Kórkép
A tünetek legtöbbször a levélen jelennek meg, a levél színén apró kerek vagy szögletes foltok jelennek meg, melyek sötétetek, lilásak. A fonákon fehéres bevonat képződik. Ezek a foltok idővel összeérnek, a levél elsárgul, majd lehull. Nagyobb fertőzés esetén a gyümölcskocsányon is megjelenhetnek a betegség tünetei, melyek apró vörös udvarú foltok. A szár idővel elhal a gyümölcs megfonnyad.
Megelőzés/Védekezés
A lehullott leveleket szedjük össze, illetve növényvédelmi előrejelzés alapján vegyszeresen védekezzünk.
Fokozhatjuk a permetezőszer tapadását és hatását, ha keverünk a permetlébe Eco-Filmet!
Kép forrása: commons.wikimedia.org, Jerzy Opiola
Kultúra:Meggy
Az őszi időszak végén, a lombozat lehullásával a gyümölcsfák téli mélynyugalomba vonulnak, azonban bőven vannak ekkor is olyan ápolási munkák, amelyek elvégzéséről gondoskodnunk kell.
Még mindig tart a tél, így folytatódhatnak a téli tennivalók a kertben, de az is hasznos, ha egy bögre forró csoki mellett, akár a kandalló előtt gondoljuk át a jövő évi terveinket.