Áfonya botritisz/ szürkepenész

Áfonya botritisz/ szürkepenész

Áfonya szürkepenész kórkép

A kórokozó által okozott betegség tünetei levélen, hajtáson, virágzaton, termésen egyaránt jelentkeznek. A levelek elsárgulnak, majd elbarnulnak, végül kiszáradnak. A bokrokon egyes hajtásrészek teljesen elszáradnak, ezzel jelezve, hogy a kórokozó felütötte a fejét. A tünetes ágakat keresztmetszetben elvágva barna, sávos elszíneződéseket láthatunk, amely jelzi a kórokozó behatolását a növénybe. Virágzás idején a fertőzött virágrészek elbarnulnak, kiszáradnak és megjelenhetnek rajtuk a betegség nevét is adó szürkés színű gyep (konídiumtartó). Az éredő gyümölcsök barnára színeződnek, elrothadnak, aszalódnak majd idő előtt lehullanak. Az áfonya egyéb betegségeitől legfőképp a gomba szaporító és kitartóképletei különböztetik meg, a szürke gyep, illetve a gallyakon található apró szkleróciumok.

Áfonya szürkepenész ellene védekezés és megelőzés

Vegyszeresen védekezni felszívódó szerrel a virágbimbók elkülönülésétől 2 héttel a betakarítás előtti állapotig lehet, egy évben maximum 2 alkalommal. Lemosó permetezéssel a bokrok nyugalmi állapota alatt gyéríthetjük a gomba áttelelő képleteit. Sokat tehetünk növényünkért, ha a már tüneteket produkáló hajtásokat, virágzatokat távolítsuk, így megakadályozhatjuk a kórokozó további terjedését.
 

Kultúra:

Áfonya

Megoldások kiskerti felhasználóknak:

Kerti kalendárium

Áprilisi teendők kiskertünkben

A tavasz második hónapja, ekkor már nem annyira szeszélyes az időjárás, persze rejthet meglepetéseket. Ekkor kap igazán erőre a természet és hoz a kertünkbe életet és ezzel megannyi feladatot.

Májusi teendők kiskertünkben

Ebben a szép tavaszi hónapban csodálatos látványt nyújthat felvirágoztatott kertünk, erkélyünk, de a tennivalóktól se feledkezzünk el.