Kerti kisokos - Rózsa kultúra

Válassz kultúrát vagy termékcsaládot a kereséshez

A rózsa ökológiai/környezeti igénye

Világszerte több mint 200 rózsafajt tart számon a tudomány. A fajták habitusa eltérő, ezt a rózsák telepítése előtt érdemes megfontolni. A rózsák kedvelik a levegőmozgást, a fülledt forró nyári napokat nehezen viselik. A rózsa igen vízigényes növény. 

Agrotechnika

Egy rózsabokornak nagyjából 90-100 cm terjeszkedési területre van szüksége. Kedveli a napos helyet, az árnyékos helyen leállhat a fejlődése és el is pusztulhat. A rózsák ültetése előtt a megfelelő talajelőkészítéssel a későbbi fejlődést segíthetjük. Az első lépések közé tartozik a talaj fellazítása két ásónyom mélységig. Az évelő gyomok gyökereit távolítsuk el az ágyásból. Az évelő gyomoktól mentes talajban a rózsa későbbi gondozására nem kell nagy hangsúlyt fektetni. Az ültetés előtt a vásárolt növénykék gyökereit jól nedvesítsük át és a sérült törött gyökereket távolítsuk el. Talajelőkészítést követően 60x60x60 cm-es gödörre lesz szükségünk. A növénykét úgy helyezzük a gödörbe, hogy az oltás helyét háromujjnyi vastag földréteg borítsa. A rózsák telepítésére az ősz a legmegfelelőbb időszak, ekkor 15 cm magasan töltsük fel a töveket földdel. A tőtávolsága függ a rózsa típusától is. Tearózsák esetében 60-100 cm, futórózsák esetében 80- 100cm, míg parkrózsák esetében 50 cm. Ültetést követően kíméletesen tapossuk meg a talajt a rózsabokor körül. A rózsák életében fontos a megfelelően hűvös gyökérzóna, ezt talajtakarással érhetjük el. A talajtakarás nem csak a hűvös közeget, hanem véd a gyomosodás ellen, továbbá javítja a talajminőséget is. Talajtakarónak tökéletes választás a faforgács, levágott fű, mogyoróhéj stb.

A rózsa tápanyagigénye

A rózsák számára a legkiválóbb talaj a középkötött, tápanyagban gazdag és jó vízgazdálkodású talaj. Nem kedvelik a magas agyagtartalommal vagy homoktartalommal rendelkező talajokat, ebben az esetben érdemes komposzttal keverni a talaj felső rétegét. Az ideális pH a rózsatövek számára a 6,5. Talajminőség javítására kiválóan használhatóak konyhai melléktermékek, többek között citromhéj, zöldséghéjak, kávézacc. Ezekkel a melléktermékekkel sikeresen lehet csökkenteni a pH-t, azonban ha növelni szükséges az egyik legjobb megoldás a talaj meszezése. A konyhai melléktermékek ebben az esetben is nagy segítséget nyújtanak, hiszen a rákpáncél, kagylóhéj, tojáshéj, illetve a hamu segítenek a talaj pH emelésében. A szellős bokorban kevésbé kell számítani gombás eredetű megbetegedésekre. 

A rózsára vonatkozó ápolási munkák

Homokos talajon a hosszú forró nyári napokon, akár naponta többször is érdemes megöntözni a töveket. Fiatal rózsák esetében a legfontosabb gyökerezési faktor a megfelelő öntözővíz. Öntözéskor csak a talajt szabad öntözni, a leveleket soha, ugyanis ez a gyakorlat fertőzésekhez vezethet. Fontos a megfelelő tápanyagellátás. Ügyeljünk a pangóvízre, nem tűri az áztató öntözést fiatalkorban. Idősebb rózsatövek esetében, azonban fontos az egyenletes vízellátás, hiszen a gyökerei már mélyebben találhatóak. Tavasszal metszést követően, illetve nyáron hat héttel az első fagyok előtt érdemes rózsatáppal kiegészíteni az öntözéseket. A talajminősége egy rózsa életében az egyik legmeghatározóbb faktor. A rózsabokrok metszése nem csak a küllem miatt fontos. Növényvédelmi szempontból ezzel az egyszerű agrotechnikai tisztogatással sok betegség gócpontjától szabadíthatjuk meg a rózsabokrokat. Metszéskor távolítsunk el minden olyan fertőzött vagy elhalt ágat, amelyek a későbbiekben ronthatják a bokrok élettartamát. Metszéskor a metszés helye árulkodik a hajtások egészségi állapotáról. Ha barna foltokat látunk a metszés helyén érdemes addig visszavágni a hajtást, míg a metszési felület nem lesz teljesen zöld színű. Tavasszal a rügyduzzadás előtt 5-6 rügyre vágjuk vissza a hosszú hajtásokat. 

A rózsa betakarítása

A rózsákat délután 3 óra után vágjuk le, mert a rózsának ekkor a legmagasabb a tartaléktápanyag szintje. A rózsákat akkor vágjuk, ha a bimbók még félig sem nyíltak ki. A vágást éles metszőollóval végezzük, úgy hogy a vágott rózsán legalább 3 levél maradjon.

Rózsa
Tápanyagellátás